Charlton Heston Alzheimer-kórban szenved

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Forrás: MTIA 77 éves színészlegenda és ismert politikai aktivista augusztus 9-én a tévé képernyőjén jelentette be súlyos betegségét, mondván, sem politikai küzdelmeit nem fogja feladni, sem önmagát nem adja meg a kórnak.

A Ben Hur és a Tízparancsolat sztárja így nyilatkozik: "Egy színész számára nem létezik nagyobb veszteség, mint közönségének elvesztése. Búcsút tudok mondani a Vörös-tengernek, de önöknek képtelen vagyok, ezért nem zárom ki önöket életemnek ebből a szakaszából. Jelenleg semmin sem szeretnék változtatni. Továbbra is ragaszkodom a munkámhoz, amennyire csak tudok, az orvosaim pedig mondják csak, hogy pihenjek, amikor csak szükségesnek látják. Ha esetleg egy kicsit veszítenek lépteim a megszokott ruganyosságukból, ha nehezem jön a nyelvemre a nevük, tudni fogják, miért van. És ha már másodszorra mesélek el egy mulatságos történetet, kérem, azért nevessenek."

Heston a ma 91 éves, 1994 óta szintén Alzheimer-kórban szenvedő amerikai ex-elnök, színész Ronald Reagan közeli barátja. Nancy, Reagan felesége elismerését fejezte ki a színésznek, hogy szembeszállt betegségével. Mint mondta: "A mi családunk túlságosan is jól ismeri a betegség kegyetlenségét. Imádkozunk, hogy Isten adjon a Heston családnak erőt, hogy minden egyes rájuk váró nappal szembe tudjanak nézni."