Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A Csillagok háborúja - A klónok támadása megjelenésének hétvégéjén négymillióan töltötték le az internetről a filmet, állítja Peter Chernin, a News Corp elnöke. A szakma a kormány és az elektronikai cégek segítségét kéri az illegális letöltések megakadályozására. "Négymillió darabot loptak el termékünkből egyetlen hétvégén" - hangsúlyozta Chernin a Progress&Freedom Foundation hétvégi konferenciáján. "A film készítése négy éven át tartott, és néhány egérkattintással ellopható az egész. Ezt a bűncselekményt négymilliószor követték el." Hasonló módon a Pókember kópiájához is az internetezők tömegei jutottak hozzá.

A Progress & Freedom Foundation oldalahttp://www.pff.org/

A filmkészítők érdekeit védő Chernin elmondta, egy mozilánc a jövőben az előadások előtt levetít majd egy közleményt, melyben felhívják a figyelmet az internetes letöltések káros voltára. A világhálón keresztül történő letöltésekkel a szakember szerint kár éri nemcsak a filmkészítő cégek tulajdonosait, hanem a területen dolgozó mindent embert, a sminkesektől az őrökig.