Káosz fenyegeti a velencei filmfesztivált

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Ha a velencei közlekedési dolgozók, köztük a vízibuszok alkalmazottai beváltják fenyegetésüket, a nemzetközi rendezvényre érkező világsztárok és újságírók vasárnap csak körülményesen tudnak eljutni a filmfesztivál díjkiosztójának helyszínére. Az elégedetlen dolgozók tervei szerint a Lido és Velence többi része között vasárnap este, a fesztivál utolsó napján négy órán keresztül szüneteltetik a vízibusz járatokat.

A közlekedési alkalmazottak hosszú ideje vitában állnak az olasz kormánnyal, amely egyelőre nem hajlandó a béremelésre. A dolgozók hétvégére időzítet akciójuktól azt remélik, hogy most, amikor a világ Velencére figyel, hatásosabban tudnak fellépni érdekeikért.