Pálfi György díjat nyert San Sebastiánban

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Forrás: film.huPálfi György abban a - lassan híressé vált - filmes osztályban végzett, melynek Simó Sándor volt az osztályfőnöke a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A társaság hosszú idő után elsőként kapott lehetőséget arra, hogy egészestés játékfilmekkel diplomázzon, melyet az azóta elhunyt Simó Sándor harcolt ki nekik. Az ő irányítása alatt született forgatókönyvek felszabadították egy új filmes nemzedék kreativitását, akik elsősorban saját élményeiket vitték vászonra.

Az osztályból elsőként Török Ferenc Moszkva tér című filmje készült el, majd Hajdú Szabolcs Macerás ügyek című műve következett. Egy évvel később Miklauzic Bence elkészíthette az Ébrenjárók-at (mely az elmúlt hetekben került a mozikba), Erdélyi Dániel az Előre! című filmjét (melyet hamarosan bemutatnak), Pálfi György pedig a Hukklé-t. Az osztály további három tagja, Groó Diana, Fischer Gábor és Fazekas Csaba várhatóan a jövő év elején megrendezett Filmszemlére készül el a diplomamunkájával. (Fazekas Csaba például a hétvégén fejezte be filmje forgatási munkálatait.)

A Hukkle hivatalos honlapjahttp://www.hukkle.hu/

Az idei évben Pálfi György Hukkle című filmjét ítélte a Filmszemle magyar zsűrije a legjobb elsőfilmnek és a fesztiválon részt vevő külföldi kritikusok is neki ítélték a Gene Moskowitz-díjat. Az ő ajánlásukra hívták meg a filmet és rendezőjét a torontói filmfesztiválra, San Sebastiánba pedig Cannes-on keresztül vezetett az út.

A film.hu interjúja Pálfi Györggyelhttp://www.magyar.film.hu/index.php?at=nevjegy&NevjegyID=5011&PHPSESSID=621f191ba682dfee0c49212fce856b48

A San Sebastián-i filmfesztiválon az "új rendező" kategória egyik különdíját vehette át a hétvégén Pálfi, amit rajta kívül a koreai Li Junk-hiang kapott meg. A kategória fődíját a cseh Alice Nellis vehette át, aki pénzjutalomban is részesült. A fesztivál fődíját jelképező Arany Kagylót a spanyol Fernando León de Aranoa nyerte a francia-spanyol koprodukcióban készült Los lunes al sol című filmjéért. A zsűri elnöke Wim Wenders volt.

A Hukkle című film még számos további fesztiválra utazik, ahol valószínűleg egyik erényeként könyvelik el, hogy nincs szükség a fordításra, mert gyakorlatilag egy szó sem hangzik el benne. A történetet Pohárnok Gergely képei és különböző zörejek mesélik el, egyetlen dal zenei aláfestésével. A filmben ábrázolt rejtély így is érthetővé válik mindenki számára. A történet egy valós eseményből indul ki: a XX. század elején egy kis falu asszonyai módszeresen kiírtották a férfiakat, ugyanazzal a mérgezési eljárással.

A címben jelzett Hukkle az egyik szereplő csuklására utal, mely végigvonul a filmen. (Kiejteni tehát úgy kell, ahogy írva van.) Az alkotást Magyarországon október 24-én mutatják be, valószínűleg főként a művészmozikban. Aki azonban hamarabb szeretné látni, az a Titanic-fesztivál programján belül is megtalálhatja.