Robert De Niro klónszakértő lesz

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Az emberi klónozás kérdése olyan alapvető etikai dilemma, ami óhatatlanul megmozgatta a hollywoodi producerek fantáziáját. A témából most Mark Bombeck írt forgatókönyvet Godsend címmel, melyet az angol Nick Hamm készül megrendezni.

Forrás: MTIA történet középpontjában egy fiatal pár áll, akik elveszítették 8 éves kisfiukat, ám egy tudós rábeszélésére beleegyeznek, hogy génjeit klónozzák, és ezáltal visszahozzák őt az életbe. A klónszakértő szerepére Robert De Nirót kérték fel, aki már tárgyalásokba kezdett a producerekkel.

A fiatal anyát a modellből színésznővé avanzsált Rebecca Romijn-Stamos játssza majd, aki a 2000-ben készült X-Men óta egyre komolyabb színészi feladatokat kap. Első főszerepét a 2002-es Rollerball-ban kapta, de még komolyabb feladat várt rá Brian De Palma: Femme Fatale című filmjében. Legutóbb Al Pacino mellett játszott a Simone című alkotásban.

Férjét Greg Kinnear alakítja majd, akinek legutóbbi alakítása Paul Schrader: Auto Focus című filmjéhez kötődik, Willem Defoe mellett.

A Csak egy kis pánik 2. hivatalos honlapjahttp://analyzethatmovie.warnerbros.com/

Ha valami miatt csúszhat a Godsend felvétele, az bizonyosan Robert De Niro rengeteg munkája, amikhez szerződés köti a jövő év végéig. Előbb főként vígjátéki vénáját villantja fel a hamarosan bemutatásra kerülő Csak egy kis pánik című komédia 2. részében, majd a Ben Stillerrel készített Apádra ütök folytatásában. 2003-ban pedig Tony Scott-tal és Jonathan Glazerrel készül forgatni, és csak ezután következhet a klónszakértő szerepe.

Korábban:
Robert de Niro szerepet keres
De Nirót kikezdte a hideg
De Niro New Yorkért szervezte filmfesztiválját