Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Forrás: MTINaomi Watts élete az utolsó két évben 180 fokos fordulatot vett. 2000-ben még a nevét sem ismerte senki, David Lynch: Mulholland Drive című filmjének főszerepe óta pedig bármibe fog, diadalt arat. A rendezők kapkodnak utána, mert tehetsége a legszélsőségesebb karakterek megformálására is alkalmassá teszi, és most már a producerek is jó üzletet látnak benne. Legutóbbi, A kör című filmje bebizonyította, hogy Naomi Watts milliókat hoz a konyhára.

A kör című thriller egyetlen ismert sztárja Naomi Watts, aki egy újságírót játszik a filmben. A történet szerint elszántan kutat egy rejtélyes gyilkosság ügyében, melyet több hasonló eset követ. A nyomozás közben természetesen ő is veszélybe kerül. A filmet egy japán alkotás feldolgozásaként rendezte Gore Verbinski, akinek korábbi híres alkotása A mexikói című vígjáték volt Julia Roberts és Brad Pitt főszereplésével.

A kör megdöbbentő sikert aratott a közönség köreiben. Az október 9-ei premiert követő hétvégén 15 millió dollárt kasszírozott, az azt követő héten pedig 23%-kal többet, 18,5 milliót. A legutolsó adatok szerint a 653 vásznon vetített alkotás mostanáig 39,3 millió dollárt hozott a konyhára, és ezzel máris megtermelte a 60 millió dolláros költségvetésének 65,5 %-át.

A kör hivatalos honlapjahttp://www.ring-themovie.com/

Jim Tharp, a DreamWorks forgalmazási részlegének vezetője elégedettségét fejezte ki nyilatkozatában: "Rendkívül ritka, hogy egy film ekkora sikert arasson és ilyen széles rétegeket csábítson be a moziba. Úgy tűnik, az évnek ez a szakasza kedvez a horrornak és a thrillernek, A kör pedig egy különlesen jó alkotás a műfajon belül. Véleményem szerint akik már látták, továbbadják majd az élményt másoknak, és ez még több nézőt vonz a mozikba az elkövetkezendő hetekben."

A kör Magyarországon 2003. március 13-án kerül bemutatásra.