Matthew Perry megkomolyodik

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Forrás: MTIA Jóbarátok című sorozat utolsó szériáját tavaszig forgatják le az alkotók, és úgy tűnik, aztán külön utakon mennek tovább. A szereplők közül többen évek óta építik filmes karrierjüket, így a Chandlert alakító Matthew Perry is. A komikai vénájáról ismert színész eddig csak vígjátékokba szerepelt Hollywoodban, most azonban felkérték élete első drámai szerepére.

Mia Goldman volt az, aki épp vele képzeli el filmjének főszereplőjét - egy férjet, akinek házassága lassan az unalomba fullad. Egy váratlan esemény azonban kizökkenti őket lapos együttélésükből, és felkínálja annak lehetőségét, hogy egymás iránti szerelmük elmélyüljön - vagy éppenséggel végképp kihűljön. Lasse Hallström (A Gilbert Grape, az Árvák hercege, és a Csokoládé rendezője) ezúttal producerként vesz részt a munkálatokban.

Mia Goldmant azonban már jól ismeri, hiszen együtt készítették a Szó-beszéd című filmet. Goldman akkor vágóként dolgozott, és manapság is vállal ilyen feladatot. Ő vágta például a hatalmas sikerrel futó Bazi nagy görög lagzi (My Big Fat Greek Wedding) című filmet, és most is épp a Wedding Party című produkció montírozásával van elfoglalva. Amint azonban ezzel végez, nekikezd élete első filmrendezésének.

Lasse Hallström biztos abban, hogy Mia Goldman rendezői debütálása és Matthew Perry első drámai alakítása együtt komoly erőt adhat a készülő produkciónak: "Mia tehetséges filmes, az általa írt forgatókönyv pedig egyszerűen kiváló" - nyilatkozta. - Az ötletei rendkívül eredetiek, és egyetértettem vele abban, hogy Matthew Perry remek választás a főhős szerepére."

A women.com interjúja Matthew Perry-velhttp://www.women.com/entertain/celeb/articles/0,12718,265794_531925-1,00.htmlA Jóbarátok honlapjahttp://www2.warnerbros.com/friendstv/index.html

Matthew Perry azonban előbb még más kötelezettségeinek tesz eleget. Miután befejezte a Jóbarátok utolsó részeit, leforgatja Bruce Willisszel a Bérgyilkos a szomszédom második részét, majd édesapjával, John Bennett Perryvel játszik majd együtt a The Beginning of Wisdom filmben.