Viták a Magyarországon forgatott Max körül

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A Max című hollywoodi film egy részét Budapesten forgatták, magyar színészek részvételével (többek között Hernádi Judit, Stohl András, Kulka János és Kolovratnik Krisztián játszik benne), és Koltai Lajos volt az operatőre. A főszerepet John Cusack alakítja - egy zsidó műkereskedőt, aki Hitler festői karrierjét ápolja. Max Rothman megpróbálja rávenni az ifjú Hitlert (Noah Taylor), hogy a politikai pálya helyett inkább tegyen meg mindent azért, hogy nagy művész váljon belőle.

A Max honlapjahttp://www.maxthemovie.com/

Bár a filmet hivatalosan még nem mutatták be sehol (csupán két nemzetközi filmfesztivál közönsége láthatta), egy zsidó szervezet (Jewish Defamation League) tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy az alkotás túlságosan humánus képet fest az ördögi diktátorról. Márpedig szerintük egyetlen alkotás sem ábrázolhatja őt így a II. világháború borzalmai ismeretében.

Forrás: MTIMiután azonban a zsidó szevezet (mely kimondottan a zsidók elleni támadások és becsmérlések elhárítására specializálódott) egy külön vetítés alkalmával végignézhette a filmet, visszavonta állítását, és bocsánatot kért Menno Meyjes rendezőtől. John Cusack így kommentálta az esetet: "A zsidó szervezet korábban nem látta teljes terjedelmében a filmet, ezért ítélkezett rosszul. Később - a filmet látva - belátták tévedésüket, és el kellett ismerniük, hogy a Gonosz természetét és mozgatórugóit úgy érthetjük meg legjobban, ha az emberi hátterét megvizsgáljuk. Ez azért is fontos, mert csak így akadályozhatjuk meg, hogy még egy hasonló szörnyűség történjen a világban.

Hitler gyáva és hazug ember volt, aki elfojtott magában minden szexuális vágyat. Művész szeretett volna lenni, de képtelen volt az őszinteségre, különösen magával szemben. Ezt mutattuk be a Max-ben, ami ezzel együtt alapvető morális kérdéseket feszeget. Ha akárcsak a legkisebb kételyt éreztem volna a film témájával és mondanivalójával szemben, akkor nem vettem volna részt benne" - nyilatkozta.

A Max december 27-én kerül az amerikai mozikba.