Julianne Moore, a kétgyermekes menyasszony

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Forrás: MTIJulianne Moore szóvivője, Stephen Huvane nem indokolta meg, hogy a sztár és filmrendező élettársa miért épp most - öt év együttélés és második gyerekük megszületése után - döntött úgy, hogy oltár elé megy. Az eljegyzés mindenesetre megköttetett, és így Hollywood egyik legjobb színésznője másodszor is férjhez megy. (Első férje John Gould Rubin színész, akivel tíz évig voltak házasok, és 1995-ben váltak el.)

Moore és a nála 10 évvel fiatalabb Freundlich 1997-ben ismerkedett meg egymással, amikor a The Myth of Fingerprints című filmjüket forgatták. Nem sokkal később megszületett kisfiuk, Caleb, aki most ötéves. 2001-ben ismét együtt dolgoztak a Traveller című produkcióban.

Ekkor már Moore Hollywood egyik legelismertebb színésznőjének számított, akit Oscar-díjra jelöltek a Boogie Nights-ban játszott mellékszerepéért, és az Egy kapcsolat vége főszerepéért. Ezenkívül Golden Globe-díjra jelölték az Eszményi férj hősnőjének megformálásáért, és kiemelkedő alakítást nyújtott Robert Altman Cuki hagyatéka című alkotásában, Gus Van Sant Psycho-remake-jében, valamint a Hannibal, a Kikötői hírek és a Magnólia című filmekben.

Pályája csúcsára azonban lehet, hogy mégis épp 2002-ben ért el, amikor két alakítása is elkápráztatta a kritikusokat. Előbb a Far From Heaven című független film hozott számára elsöprő szakmai sikert, melyben egy gyötrődő háziasszonyt alakít az 50-es évekből. Játékáért ismét Golden Globe-díjra jelölték, és könnyen elképzelhető, hogy az Amerikai Filmakadémia is Oscar-jelöléssel (esetleg díjjal) tünteti ki.

A Far From Heaven honlapjahttp://www.farfromheavenmovie.com/A The Hours honlapjahttp://www.thehoursmovie.com/home.phpJulianne Moore hivatalos honlapjahttp://www.julianne-moore.com/

2002 végén került az amerikai mozikba a The Hours című filmje, melyben Nicole Kidmannel és Meryl Streeppel három női sorsot mutattak be. Mindhármuk alakítását egyöntetűen magasztalta a kritika.

Julianne Moore a két film forgatását követően esett teherbe, és szülte meg kislányát, a most kilenc hónapos Livet. Azóta pedig már aláírta szerződését következő filmjére, a Without Apparent Motive című alkotásra, melyben Richard Gere lesz a partnere. "Újdonsült" vőlegénye, Bart Freundlich pedig úgy tűnik, 2003-ban nélküle forgatja a Catch the Girl című akciókalandfilmet.