Billy Bob Thornton, a sikeres forgatókönyvíró

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
Forrás: MTI

Billy Bob Thornton, aki 1996-ban a Pengeélen című díjnyertes filmjével nyerte el a szakma és a közönség elismerését, egy újabb szakmai díjat vehet át.

A történet egy férfiról szól, akit kiengednek egy pszichiátriai intézetből, ahova édesanyjának és anyja szeretőjének meggyilkolása miatt került 12 évesen. A főhös visszaköltözik gyermekkorának színhelyére, hogy ott új életet kezdjen.

Billy azóta számos sikeres film forgatókönyvének szerzője. 2000-ben került bemutatásra a Rossz álmok című film, amely szintén az ő forgatókönyve alapján készült olyan sztárok szereplésével, mint Katie Holmes, Keanu Reeves, Cate Blanchett, Giovanni Ribisi, vagy Hilary Swank. Ezt követően készítette a Daddy and them című, egy zűrös család életét bemutató keserű komédiát, amely hosszú ideig még az Egyesült Államokban sem került forgalmazásra. Óriási kasszasikert hozott viszont, a még 1991-ben készített akció-thrillerje, az Egy rossz lépés. A film három Los Angeles-i drogkereskedőről szól, akik egy gyilkossági ügy kapcsán egy arkansasi kisvárosban keresnek menedéket. A helyi seriff azonban gyanút fog.

Twin Peaks-játék: nyerjen DVD-t!/szorakozas/20030127twin.html

Az Egyesült Államok egyik legelismertebb drámaírójáról (Ne bántsátok a feketerigót - 1962, Az Úr kegyelméből - 1983) elnevezett díjat, a Horton Foote Special Achievement Awardot ezen a héten veheti át a színész.