Woody Allen a franciák mellett kampányol

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

"Az utóbbi időben sok vita volt a két ország között. Remélem, hogy mindkét fél részéről sikerül félretenni a problémákat, és újra ki tudják bontakoztatni nagyszerű barátságukat" - mondja a művész a francia idegenforgalmi hivatal megbízása nyomán készített Szeressünk újra egymásba című videóban, amelyben az amerikai sajtó értesülései szerint szerepel Wynton Marsalis dzsesszmuzsikus és egy New York-i tűzoltó is.

Egy felmérés szerint ez év márciusáig 15 százalékkal kevesebb amerikai töltötte szabadságát Franciaországban, mint tavaly ebben az időszakban. A franciarajongó Allen New Yorkban készítette a videót, amelyben kijelenti, hogy nem hajlandó a French friest freedom friesnak (szabadságkrumplinak) nevezni, amint egyes, a franciák magatartását bíráló amerikaiak szorgalmazták, és feleségének sem akar francia csók (french kiss) helyett szabadságcsókot (freedom kiss) adni.