Salma Hayeket elhalmozzák ajánlatokkal

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Salma Hayek sorra kapja a szerepajánlatokat, mióta eljátszotta a híres mexikói festőnőről szóló film, a Frida címszerepét. Az alakításáért Oscar-díjra is jelölt színésznő nemrégiben még Robert Rodriguezzel dolgozott a Once Upon a Time in Mexico című filmben, ám máris a New Line Cinema képviselőivel tárgyal az After the Sunset című alkotás női főszerepéről, ahol Pierce Brosnan oldalán szerepelhet majd.

A John Stockwell által rendezett produkció egy tolvajról szól (Pierce Brosnan), egy vérbeli profiról, aki úgy dönt: itt az ideje, hogy nyugdíjba vonuljon. Megcsinálja az utolsó balhét, és a rakás pénzzel a nyugodt, békés öregkor reményében egy szigetre hajózik. Hamarosan azonban újabb váratlan látogató érkezik a turistaparadicsomba: az őt szinte már megszállottan üldöző FBI-ügynök ismét a nyomába szegül, hogy meggyőződjön afelől, "ügyfele" valóban jó útra tért. Újabb macska-egér harc veszi kezdetét, miközben üldöző és üldözött között sajátos barátság szövődik.

A filmet idén októbertől forgatják, de Hayek ezt követően sem fog unatkozni. A mexikói színésznő, aki egyébként a szintén színész Edward Norton barátnője, már leszerződött Robert Altman Ultraviolet című filmjére, amely a New York-i műkereskedők világában játszódik és - a rendezőtől nem szokatlan módon - ezúttal is a kicsinyes könyöklésekre, áskálódásokra, összefonódásokra, gyűlölködésre és féltékenykedésre koncentrál majd. De Salma nem csak színésznőként, hanem rrendezőként is lehetőséghez jutott: néhány hónap múlva, szeptemberben mutatják be Amerikában a Peter Fonda és Mare Winningham főszereplésével készült The Maldonado Miracle című tévéfilmet, Hayek első rendezését.