Nem lesz Aida Kairóban

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államokat szeptember 11-én ért terrortámadások nyomán az egyiptomi hatóságok lemondták Giuseppe Verdi Aida című operájának a gizai piramisok előtt októberre tervezett hat előadását.
Vágólapra másolva!

Az erről szóló közlemény azt is bejelentette egyúttal, hogy - tekintettel az amerikaiak érzelmeire - egyelőre szüneteltetik az egyiptomi reklámkampányt az Egyesült Államokban.

Ami a piramisok előtt tartandó Aida-előadást illeti, arról már korábban elkeseredett viták folytak a Nílus-parti országban. Egyes régészek ugyanis fenntartásaikat hangoztatták a kairói operaháznak azzal a tervével szemben, hogy az előadások szcenikai hatásának fokozására mesterséges tavat létesítenek a helyszínen. A régészek attól tartottak, hogy a víz kárt tehet a piramisokban.

Az utazási irodák közben világszerte már kedvezményes áron hirdették egyiptomi útjaikat, amelyben benne foglaltatott volna az Aida-előadás megtekintése is.

A Verdi-opera ősbemutatója 1871. december 24-én volt Kairóban.

Ajánlat: