Meglepő Carmen előadás Torinóban

Vágólapra másolva!
Látott már a világ Hirosimába helyezett Pillangókisasszonyt. Nem is beszélve az egzotikus állatok seregszemléjévé átalakított Aidáról. Most Bizet Carmen című operája esett áldozatául egy fantázia-túltengésben szenvedő rendezőnek.
Vágólapra másolva!

Jérome Savary, Franciaországban élő argentin rendező a torinói Regio-színházban állítja színpadra a szenvedélyes cigánylány drámai történetét. Saját bevallása szerint "szórakoztatni és meglepni" akar. Ez utóbbi alighanem sikerülni fog neki.

Az opera zenéje, némi salsával és dzsesszel fűszerezve, még úgy ahogy az eredeti maradt, de a történet ugyancsak furcsa fordulatot vesz. A rendező a cselekményt áttette a XX. század 50-es éveire. Ráadásul a harmadik felvonásban új szereplőként megjelenik a csillagszemű Ava Gardner, a Spanyolországért és a bikaviadalokért rajongó Ernest Hemingway és Christiaan Barnard, a legendás dél-afrikai szívsebész, aki legalább annyira ismert volt szenvedélyes szerelmi életéről, mint orvosi bravúrjairól. Egy öreg díva szerepére Savary-nak sikerült megnyernie Cristina Hoyost, Antonio Gades egykori híres flamenco-táncosát, aki szerepelt a Carlos Saura-féle Carmenben is.

De vajon mit szól a közönség ahhoz - teszi fel a kérdést némi aggodalommal a madridi El País - hogy miután Escamillo, a torreádor megöli Carmen szerelmét, Don Josét, Barnard
professzor kioperálja az elhunyt férfi szívét és Carmenbe ülteti, aki ezek után érzelmileg nemet cserél és beleszeret Micaelába? Igaz, hogy Carmen azt énekli a Habanera-áriában, hogy "soha nem ismert semmilyen törvényt", de nem biztos, hogy Savary-nak ennyire szó szerint kellett volna értenie az üzenetet.