Görgey-drámát mutattak be Londonban

Vágólapra másolva!
A brit fővárosban zajló magyar kulturális hét keretében szerda este Dél-London neves művészeti központjában, a Blackheath Hallsban az író-miniszter jelenlétében mutatták be Görgey Gábor Komámasszony hol a stukker című drámáját.
Vágólapra másolva!

A pályakezdő színészekből álló társulat az angol kulturális élet meghívott képviselői előtt felolvasó színház formájában nagy sikerrel mutatta be Görgey Gábor 1966-ban írt, de ma is legalább annyira aktuális színdarabját, amelyet a szerző az előadás előtti beszélgetés során a hatalom komédiájaként jellemzett.

Görgey Gábor Komámasszony hol a stukker című darabját korábban hasonló sikerrel mutatták be Ausztriában, Németországban, Romániában és Szlovákiában, legutóbb pedig az Egyesült Államokban.

A kulturális miniszter tavaly novemberben még íróként kapott meghívást a mostani magyar kulturális napokra. Londoni látogatását immár felhasználja arra is, hogy miniszterként hivatalos tárgyalásokat folytasson a brit kulturális élet vezető képviselőivel.

A szerda esti beszélgetés keretében az író az angol vendégek előtt megfogalmazta miniszteri ars poeticáját is, hangsúlyozva, hogy olyan megértő és toleráns kultúrára van szükség, amelynek minden ágazata szabadon, beavatkozás nélkül működhet Magyarországon.