Jáksó nem nyaral a Heti Hetes csapatával

Vágólapra másolva!
A műsorvezető 41 fokos láza miatt lemondta a mauritiusi nyaralást.
Vágólapra másolva!

A Heti Hetes stábja egy hétig pihent Mauritius szigetén. Jáksó László pont ez alatt az egy hét alatt küzdött lázas betegséggel. A Danubius Rádió és az RTL Klub munkatársa, mint a Blikknek elmondta, annyi erőt sem érzett magában az indulás reggelén, hogy a repülőtérig eljusson.

Jáksó egy másik lehetőséget is kihagyott idén nyáron, de azt inkább józan megfontolásból. Kanyó Péter rendező még tavasszal kérte fel új filmje egyik főszerepére. Jáksó a közelmúltban már egyszer megbánta, hogy meggondolatlanul igent mondott egy felkérésre. Ma már nem örül annak, hogy könyv jelent meg róla, mivel úgy érzi, mindössze tíz éves szakmai múlt után még nem kellett volna a portrékötetet kiadni.

A Heti Hetes oldalahttp://www.online.rtlklub.hu/hetihetes/

A tervezett film kapcsán is feltette magának a kérdést, joga van-e eljátszani egy filmszerepet, miközben a Heti Hetesben remek színészek között ül. Nem szeretné, ha a háta mögött azt mondanák róla, hogy már színésznek képzeli magát. Igy lemondott arról, hogy részt vegyen a Csillagtúra című film afrikai forgatásán. Kanyó Péter filmjénak munkálatai ugyanis Tunéziában, a Csillagok Háborúja díszletei között folynak majd.