Állás a tét egy argentin valóságshow-ban

Vágólapra másolva!
Munkanélküliek a szereplői egy argentin valóságshow-nak, amelyben a versenyzők pénzjáradékért, állásért, és háztartási gépekért küzdenek egymással. A vitatott műsor nemsokára a világ más országaiban is feltűnhet, miután a Sony bejelentette, meg akarja szerezni a show nemzetközi forgalmazási jogát.
Vágólapra másolva!

Emberi erőforrás (Recursos humanos) a címe Argentína egyik népszerű valóságshow-jának, amely, kritikusai szerint, túl könnyen veszi a versenyzők szerepét betöltő munkanélküliek tragikus helyzetét.

A Sony Pictures Television azonban már közölte, hogy igényt tart a műsor nemzetközi forgalmazására. A cég képviselői szerint a show, amelyben a versenyzők járadékért, készpénzjutalomért, új munkahelyért és háztartási gépekért küzdenek egymással, komoly segítséget nyújt az összes álláskeresőnek. "Igazán jó érzéssel tölthet el az Emberi erőforrás eredménye. Ebben a show-ban mindenki nyer, az is, aki a műsorban alulmarad, mert egy állástalan számára sok hasznos dolgot tanulhat" - nyilatkozta Steve Kent, a stúdió nemzetközi ügyekkel foglalkozó vezetője.

Az egyórás argentin vetélkedőt hétköznaponként élőben közvetítik a dél-amerikai országban, ahol majdnem minden második ember munkanélküli. A stúdió közönsége és a tévénézők minden nap két nyertest választhatnak, akik megkapják a szervezők által felajánlott állást. A Sony azt állítja, a show eddigi 91 része alatt 184 munkahelyet osztottak ki a versenyzők között.

Az Emberi erőforráshoz hasonló show ment már Hongkongban is, Németországban a Neun Live kábelcsatorna pedig szintén munkanélküli versenyzőkkel kíván vetélkedőt indítani. A német show bírálói szerint a műsorkészítők visszaélnek a szereplők helyzetével és kizsákmányolják a munkanélkülieket.