Gandolfini mégis folytatja a Maffiózókat

Vágólapra másolva!
Úgy tűnik, James Gandolfininek, az HBO mozicsatorna saját gyártású sorozata, a Maffiózók főszereplőjének sikerül megállapodnia a társasággal. Az HBO megemeli a Tony Sopranót alakító színész gázsiját, aki cserébe megszünteti a csatorna ellen indított pert. 
Vágólapra másolva!

A jelek szerint James Gandolfininek sikerül megállapodnia az HBO-val. Mint az emlékezetes, Gandolfini beperelte a mozicsatornát, mert az a tudta nélkül állapodott meg egyik saját gyártású tévésorozatának, a Maffiózók-nak folytatásáról. A maffiavezér Tony Sopranót alakító színész kezdetben azzal fenyegetőzött, hogy nem folytatja tovább a sorozatot, majd eddigi gázsijának a dupláját követelte a szereplésért.

Az HBO és Gandolfini között 2000-ben létrejött megállapodás értelmében a színész 10 millió dollárt kap minden egyes legyártott szériáért, ám a színész úgy döntött, 20 millió dollár alatt nem hajlandó tovább alakítani a társaság legjövedelmezőbb produkciójának főszerepét.

A Maffiózókról az HBO honlapjánhttp://www.hbo.com/sopranos/cast/cast_gandolfini.shtml

Az HBO nem akart eleget tenni a sztár követeléseinek, és szintén perre vitte az ügyet. Úgy tűnik, a társaság hajlandó 16 millió dollárra emelni Gandolfini honoráriumát, amennyiben az megszünteti az HBO ellen indított peres eljárást. A konfliktus tehát megoldódni látszik, mivel Gandolfini szóvivője bejelentette: a színész rövidesen eleget tesz a kérésnek.

"Nagyon valószínű, hogy végül sikerül ésszerű és mindkét fél számára megnyugtató megoldást találnunk" - nyilatkozta az HBO egyik munkatársa.