Vágólapra másolva!
Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) panaszbizottsága elutasította azt a beadványt, amelyet Balsai István MDF-es országgyűlési képviselő nyújtott be a tv2 Micukó - A világ ferde szemmel című produkciója kapcsán. Balsai elmondása szerint japán felkérésre lépett, s szerinte is sztereotípiákra épül a műsor.
Vágólapra másolva!
Forrás: ORIGO
Micukó, vagyis Stahl Judit

A testület véleménye szerint "a japánként megjelenő álriporter szerepe a műsorban nem terjed túl a hitelesség látszatának fenntartásán, melynek során alkalmazásra kerülnek sztereotip, a világ bármely pontján könnyen kódolható elemek is" - olvasható a tv2 által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott panaszbizottsági nyilatkozatban.

A panaszbizottság nem vonja kétségbe, hogy sztereotip elemek alkalmazása egyedileg és esetileg sérthet személyes érzékenységet az adott néphez tartozók körében, de összességében a panaszolt műsorszámot sem szándékában, sem eredményében nem tekinti alkalmasnak arra, hogy a magyar társadalomban negatív előítéleteket alakítson ki általában a japán emberekkel, illetve a japán néppel és kultúrával szemben - tartalmazza az indokolás.

A Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselőcsoportjának sajtóirodája az MTI-hez szintén csütörtökön eljuttatott közleményben felidézi, hogy az ügyben Hirosi Abe, a Japán Császárság budapesti nagykövetségének első titkára kérte a politikus közbenjárását. Balsai István ezt követően tett panaszt az ORTT-nél, mivel álláspontja szerint a műsorszám alkalmas arra, hogy negatív előítéleteket alakítson ki a magyar társadalomban a japánokkal szemben.

Amennyiben a tv2 nem dönt a műsor végleges megszüntetéséről, Balsai István kész az ügyben az Országgyűlés nyilvánosságát is igénybe venni annak érdekében, hogy a japán nemzet önérzetét és nemzeti büszkeségét mélyen sértő műsor ne kerüljön adásba a jövőben - áll a közleményben.

A kereskedelmi csatorna március elején tűzte műsorára a Micukó - A világ ferde szemmel című produkciót, amelyben Stahl Judit japán riporternek maszkírozva hoz szokatlan helyzetbe ismert magyar személyiségeket. A távol-keleti állam budapesti diplomáciai képviselete április közepén tiltakozott a műsor ellen: az akkori közlemény szerint a Magyarországon élő japánok közössége felháborodottan fogadta a produkciót, amely "csúnyán gúnyolja a japánokat, illetve negatívan festi le a japán kultúrát".

Poich Lóránd, a tv2 programigazgatója ugyanakkor azt is közölte, nem tervezik, hogy a tiltakozások hatására leveszik műsorukról a produkciót.