Sokk az afrikai Big Brotherben

Vágólapra másolva!
Újabb fogással akarják növelni a brit és az összafrikai Big Brother producerei valóságshow-ik népszerűségét. A nézettség érdekében a két műsor szereplőt cserélt, ami a brit házlakóknak sokkot okozott. A gyakran bírált BB-műsorok összafrikai változata médiatörténeti jelentőségű, mert ez az első olyan tévéshow, amely az egész kontinensnek készült.
Vágólapra másolva!

Gaetano Kagwa ugandai jogászhallgatót választották ki az afrikai Nagy Testvér-ház lakói közül, hogy átköltözzön a negyedik szériájánál tartó brit BB-műsorba, ahol cserepartnerét, Cameron Stout halkereskedőt váltotta.

Miközben az afrikai egyetemista megérkezett a hertfordshire-t stúdióba, brit társát a dél-afrikai Randbergben felállított BB-házba vitték, ahol eredetileg tizenkét fiatal volt összezárva.

A brit halkereskedő indulása előtt személyes kihívásnak nevezte afrikai útját, később azonban azt állította, sokkolta az új környezet, ahol előfordult, hogy a szereplők meztelenül járkáltak és közösen zuhanyoztak. Meglepődtek a brit ház lakói is, miután megérkezett hozzájuk a Stout helyére kijelölt Kagwa. Az ugandai fiatal új társainak elmondta, hogy az afrikai műsorban gyakori a szereplők közötti szexuális érintkezés, amiről a brit stúdiólakók azt állították, számukra megdöbbentő.

A két BB-műsor szereplőinek összekeverése nem új ötlet, 2002 májusában a valóságshow spanyol változatának egyik résztvevője a mexikói BB-házba költözött be, majd decemberben az argentin partnerműsor esetében is hasonló akciót szerveztek a tévések.

A legutóbbi szereplőcsere az afrikai producerek hivatalos indoklása szerint érdekesebbé teszi a műsort, és segíti a kultúrák közötti párbeszédet. A szereplők kihasználása és a kiskorúakra gyakorolt hatása miatt Magyarországon többször bírált Big Brother afrikai változata médiatörténeti jelentőségű, mert ez az első tévéshow, amely az egész kontinensnek készült. A dél-afrikai BB-műsort követő reality összafrikai jellegére a szereplők kiválogatásánál is ügyeltek, ezért a Nagy Testvér házába bekerült tizenkét fiatalt tizenkét ország - köztük Malawi, Kenya, Zambia - jelentkezői közül választották ki - írta a BBC. Az első kiesőt június 22-én vasárnap nevezték meg, Bruna Estivao angolai lányt.