Geri Halliwell a Szex és New Yorkban

Vágólapra másolva!
A Spice Girls volt tagja már forgatja az amerikai tévésorozat új részét, amely a Szex és New York utolsó szériájához készül.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
Geri Halliwell

Szerepet kapott a Szex és New York (Sex and The City) című amerikai tévésorozatban Geri Halliwell brit énekesnő. Az egykori Spice Girllel júliusban veszik fel a jeleneteit, amelyekben a Samantha Jonest megformáló Kim Cattrall egyik partnere lesz. Halliwell a Phoebe Kittenworth nevű karaktert személyesít meg, aki a forgatókönyv szerint a szeretőit folyamatosan váltogató Samantha Jones régi barátnője. A Kim Cattrall mellé beosztott Halliwell elmondta, nagy rajongója a Szex és New York-nak, ezért nagyon örül, hogy feladatot kapott a sorozatban. Halliwell ismerősei szerint azonban a szerep eljátszásához az énekesnőnek még szüksége van néhány tanácsra a szintén brit születésű Kim Cattralltól, aki a New York-i forgatások során a párkapcsolatok színészi ábrázolásában nyújthat nagy segítséget.

Forrás: HBOHalliwell előtt néhány héttel Tatum O'Neal is szerepet vállalt a Szex és New York néhány epizódjában, amelyeket, a tervek szerint, nyáron sugároznak Amerikában. Ryan O'Neal lánya az augusztusi részekben a Sarah Jessica Parker által megformált Carrie fotós barátnőjének szerepét alakítja majd. A Parker, Cattrall, Kristin Davis és Cynthia Nixon által megformált állandó négyeshez pedig egy júliusi epizódban várhatóan az Amerikai pité-ből ismert Jennifer Coolidge is csatlakozik.

A Szex és New York-ot - amelynek utolsó részét várhatóan 2004 első felében sugározzák Amerikában - 2002 decembere óta Magyarországon is vetíti az HBO csatorna.