Egy műsor, ahol a szuperférfi megtalálja a szupernőt

Vágólapra másolva!
Radnai Péter producer a Társalgó vendégeként többek között elmondta: a tv2-n szeptember elejétől induló Nagy Ő című műsor szereplői az RTL Klub Survivor - A sziget című reality show-jával ellentétben nem a túlélésért küzdenek, hanem a szerelemért. Szerinte biztosan vannak a valóságshow-knál "rendesebb" műsorok is, de ezek meg szórakoztatóak.
Vágólapra másolva!

Sziasztok, Radnai Péter vagyok, előre mondom, hogy éppen a Nagy Ő című műsor lányszereplőinek válogatásáról jövök, kérdezzetek bármit!

- Mit takar a Nagy Ő című műsor? (uhk)
- A Nagy Ő eredeti címe The Bachelor. Az Államokból átvett műsorötlet, amely jelenleg a legsikeresebb show az USA-ban - ez nem mellébeszélés, tényleg így van.
A lényege: adott egy álompasi, aki facér, jól néz ki, gazdag, és keresi élete párját, vagy legalábbis keres maga mellé egy "szuper nőt" - és adott 25 lány, akik közül válogathat. A helyszín egy gyönyörű villa, amely a műsor idején a Bachelor háza. Első adásban találkozik a 25 nővel, majd kiválaszt közülük 18-at, a második adástól ezekkel a lányokkal különböző randevúkon vesz részt. Először egyszerre többel, később a szám természetesen csökken. A második műsor végén a 18-ból kiválaszt 13-at, és így tovább. A végére három lány marad, aztán kettő, s végül a győztes. Végül - szerencsés esetben - kialakul egy gyönyörű pár, az álomférfi megkéri a lány kezét, szóval az egész keveréke a tündérmeséknek és a reality show-knak.

- Szóval a Nagy Ő-be csak tökéletes emberek kerülhetnek be... (Noemy)
- Nem, bárki bekerülhet, aki vágyat érez arra, hogy ilyen extrém módon találja meg az igazit.

- És vannak olyanok, akik komolyan hisznek benne, hogy egy így kialakult kapcsolat tartós lehet? (Noemy)
- Az előbb nem mondtam, hogy a Bachelor és a lányok nem csak Magyarországon, de a világ számos más országában, mint páldául Londonban, Párizsban, Velencében, Madridban randevúznak. Ez azt jelenti, hogy lehetőségük nyílik jól megismerni egymást. A Bachelor nyilván azokat vagy azt fogja választani, aki a szívének kedves. Ha belegondolsz, minden eddigi valóságshow-ban alakultak párok, tehát létre tudtak jönni igazi, tartós kapcsolatok.

- A tv2 nagyon hangoztatja, hogy a Nagy Ő volt a legnézettebb műsor. Több különböző forrásból viszont azt hallottam, hogy jó néhány műsor verte nézettségben, például a Jóbarátok igen nagy fölénnyel. Ez is csak egy marketingfogás, hogy a tv2 bizonygassa, hogy ő a legjobb? Tudnál esetleg mondani egy olyan hivatalos honlapot, amelyen szerepel ez a bizonyos lista? (És, mondjuk, ez ne a korridor.hu legyen). (SilentSound)
- Nem ismerem az amerikai nézettségi oldalakat, én azokra az adatokra hagyatkozom, amelyeket a tv2 kap a licenctulajdonostól. Szerintem igazat mondtak, de egyébként meg az lényeg, hogy itthon sikeres lesz-e vagy sem.

- A Nagy Ő valójában név szerint kicsoda? (kmarci15)
- Még keressük, eddig körülbelül 15-20 férfival találkoztunk, közülük dől majd el, hogy ki lesz a Nagy Ő.

- A Nagy Ő-vel szemben milyen kritériumok vannak? Csak a pénztárca vastagsága? (ceszti)
- A legfontosabb kritérium, hogy vonzó legyen, olyan, akivel bárki szívesen elmenne egy randira - ha másért nem, azért, hogy megismerje. Olyan ember kell nekünk, aki reális partner lehet egy ifjú hölgy számára. Fontos, hogy legyen pozitív kisugárzása, hogy úgy kalauzolja a lányokat a hazai és külföldi randevúkon, hogy ők jól érezzék magukat. Tehát, ha adott esetben egyik nap Londonba, a másik nap Rómába kell mennie, akkor ez számára természetes legyen. A gazdagság - vagy inkább úgy fogalmaznám, a jó mód - fontos, de távolról sem a legfontosabb.

- Meddig tart a műsor? (goSu_KaNni)
- 10 részből áll, hetente egy adás lesz.

- Most is a Vivendi lesz a telekommunikációs partner? Komolyra fordítva, lehet azt tudni, hogy miért halt meg az elején a BB1 site-ja? Marketingfogás volt, a tv2 becsülte alá a várható forgalmat, vagy a Vivendi szállított rossz szervereket? (l_sc)
- Nem értek igazán hozzá, de az biztos, hogy nekem mint műsorkészítőnek nem volt valami nagy öröm, hogy a BB1 elején elszállt a legfantasztikusabbnak beharangozott site.