Carter doki folytatja a Vészhelyzetben

Vágólapra másolva!
Az 1994-ben indult kórházsorozat eredeti csapatából már csak a Carter dokit alakító Noah Wyle szerepel a Vészhelyzetben, ő azonban továbbra is marad. Szóvivője bejelentette, hogy bár a szeptemberben kezdődő szériában kevesebb szerepet vállalt családja miatt, szerződését meghosszabbította a 2004-2005-ös szezonra.
Vágólapra másolva!

Carter doki 1994-ben medikusként került a chicagói Központi Kórház csapatába, 2003-ra pedig vezető orvossá nőtte ki magát. Ez leginkább annak köszönhető, hogy az NBC csatorna sikeres kórházsorozatának többi főszereplője az évek során megunta a feladatát, és elhagyta a produkciót. Noah Wyle azonban maradt, és marad továbbra is. Bár a Vészhelyzet mellett folyamatosan vállal filmszerepeket, hollywoodi karrirerről már nem ábrándozik, és felkérései között továbbra is elsőbbséget élvez a sorozat.

Amerikában szeptembertől kezdik vetíteni a legújabb szériát, melyben a régiek közül már csak ő látható. Ráadásul ő is csak néhány epizódban, miután a felvételek nem sokkal első kisfia születése után készültek, és ő úgy érezte, hogy ebben az időszakban a családja mellett a helye. Az első pár rész után tehát eltűnik a képernyőről egy időre, és csak a decemberi epizódokban bukkan fel újra. (A történetben mindez úgy jelenik meg, hogy Carter és Kovac dokik Afrikába utaznak az Orvosok Határok Nélkül nevű szervezet képviseletében, hogy segítsenek a kongói háború sebesültjein.)

Wyle frissen aláírt szerződése azonban bizonyítja, hogy ez nem fokozatos eltávolodását jelenti a sorozattól. A 2004-2005-ös szezonban újra teljes erőbedobással tér majd vissza, és arról is megállapodott, hogy két epizód erejéig a rendezésbe is belekóstol. A történetbe újabb szereplők is érkeznek majd, többek között a Csavard be, mint Beckham! című brit filmből ismert Parminder K. Nagra.

És hogy Noah Wyle még inkább bizonyítsa az orvos-szerep iránt elkötelezettségét, a Mavericks, Miracles and Medicine dokumentumfilmben narrátorként vesz részt. Az ő elmesélésében értesülhetnek tehát a nézők arról, hogy kik voltak azok az orvosok, akik a világtörténelem során a legnagyobb csodákat hajtották végre.