Tematikus hétvégék a Filmmúzeumon

Vágólapra másolva!
Szeptembertől minden második héten tematikus hétvégét tart a Filmmúzeum elnevezésű tévécsatorna. Terveik között szerepel zenei, valamint a kulináris élvezetekkel kapcsolatos összeállítás, karácsony előtt pedig egy, az ünnepekkel foglalkozó blokkot tűznek műsorra.
Vágólapra másolva!

"Minden hónap második víkendjét arra szánjuk, hogy egy-egy téma köré szervezett műsorokat mutassunk be" - jelentette be Prokopp Dóra, a tévécsatorna vezérigazgatója, aki egyúttal hozzátette: a régi filmek bemutatása mellett az adott kérdés szakértőit, rajongóit is megszólaltatják, minél több oldalról világítva meg a kérdést.

Első, a '60-as, '70-es és a '80-as évek köré szerveződő tematikus hétvégéjét június 20-ától tartotta a televízió. Vezetői már akkor bejelentették: tervezik hasonló összeállítások készítését.

Szeptember 12-e és 14-e között a divattal kapcsolatos műsorokat sugároz majd a csatorna.Terveik között szerepel zenei, valamint a kulináris élvezetekkel kapcsolatos összeállítás, karácsony előtt pedig egy, az ünnepekkel foglalkozó blokkot tűznek műsorra.