Zuhanórepül a brit Big Brother

Vágólapra másolva!
Válságértekezletek sorát tartja a brit Big Brothert sugárzó Channel 4 csatorna. A BB negyedik sorozatának sikertelensége után új ötletekkel kellene ugyanis előállnia, hogy a rövid idő alatt elveszített több mint hárommillió nézőt visszaédesgesse - ráadásul a csatornának még két szériára van szerződése. A Sun munkatársa szerint a teljesen érdektelen szereplőkkel van a gond.
Vágólapra másolva!

"Egyetlen magyarázatot látok a sikertelenségre, a csatornának sikerült összeválogatnia Nagy-Britannia tíz legérdektelenebb emberét, mondta el a Blikknek a Sun, a legolvasottabb brit bulvárlap valóságshow-szakértője. Az újságíró szerint az első rész nem várt, átütő sikert hozott Angliában. A második rész még tartotta a színvonalat, a harmadik résszel azonban már több probléma is volt. Ennek ellenére sokak szerint végül ez lett a legszínesebb, legtarkább széria - a Miss Röfiként az angol valóságshow-történetbe bevonult Jade Goody részeg vetkőzéseivel, intrikáival, szókimondásával alaposan stimulálta a többieket is.

A negyedik rész azonban teljesen ellaposodott, ráadásul elkanyarodott az eredeti koncepciótól. Már-már őrültnek kell lennie ugyanis annak, aki beköltözik, magamutogatók, érzelmi problémákkal küszködők, extrémek jelentkeztek eddig, és ez így volt rendjén. A negyedik részben azonban minden megváltozott, a játékot lerohanták az érvényesülni vágyók, akik a BB által akartak bejutni a médiába. Ez pedig céltudatos, megtervezett magatartást eredményez a bentlakóknál - ami teljesen érdektelenné is teszi őket.

Hogy feldobja a játékot, és a BB eredeti filozófiájához visszatérjen, újabb Miss Röfikre van tehát szüksége a Channel 4-nak. A licencgazda Endemol pedig akkor talán megint jogosan tarthatja magát a hivatalos véleményhez: a Big Brother sikeres, és az is marad.