Nyíltságáért elbocsátottak egy meleg tévészereplőt Amerikában

Vágólapra másolva!
Az amerikai haditengerészet elbocsátotta kötelékéből az egyik meleg párkereső műsor résztvevőjét, aki nyíltan vállalta homoszexualitását a képernyőn.
Vágólapra másolva!

A szexuális orientációra vonatkozó évtizedes "ne kérdezd, ne mondd" belső alapelv megsértése miatt az amerikai tengeri haderő vezetése felmentette tisztségéből egyik alkalmazottját, Michael Tinert, aki részt vett a Bravo tévé Boy Meets Boy című show-jában - írta a Yahoo.

"Megbékéltem magammal, a szexuális hovatartozásommal, jól érzem magam a bőrömben, ezért felkészültem rá, hogy szembenézzek a következményekkel" - mondta munkáltatója döntése után a támadó rendszerek használatának oktatásával foglalkozó férfi.

"Sajnos a jelentkezők számára ebből az a tanulság, hogy legynek óvatosak, mert a megélhetésüket kockáztatják" - mondta a műsor szereplőjének esete után Scott Seomin tévérendező a Gay and Lesbian Alliance Against Defamation nevű szervezet összejövetelén.

Amerikai sajtóértesülés szerint Tinert már első tévés megjelenése, július 29. után figyelmeztették felettesei, hogy baj lehet belőle, ha továbbra is szerepel a műsorban. A férfi azonnali elbocsátásáról végül a Boy Meets Boy augusztus 19-i adása után határoztak a tengerészet vezetői, akik elfogadhatatlannak tartották, hogy Tiner nyíltan vállalta homoszexualitását.