Új csatornával próbálkozik a Viasat

Vágólapra másolva!
A Viasat televízió ugyanazon a napon, november 1-jén indítja el tíz országban Viasat Explorer nevű ismeretterjesztő-, kaland- és természetfilm-csatornáját. Az indítás napján, a csatorna kábelen keresztül legalább 300 000 embert ér el mind a tíz országban.
Vágólapra másolva!

Az új csatorna hajnali négy órától este tízig sugároz expedíciókról, utazásokról szóló műsorokat, valamint természetfilmeket, extrém sportot és bűnügyi történeteket. A Viasat Explorerért a kábelszolgáltatók előfizetőnként adott szolgáltatási díjat fizetnek, ennek fejében kerülhet az Explorer a kábelszolgáltatók által kínált csomagba. A Viasat Explorert 2002. január 1-jén a skandináv országokban vezették be először, november elsején pedig többek között Magyarországon, Lengyelországban, Romániában és Bulgáriában indul el. Ezekkel az új piacokkal együtt összesen 14 országban érhető el az ismeretterjesztő-, kaland- és természetfilm-csatorna.

Korábban a Sony Pictures Television International is bejelentette, hogy új kalandcsatornát indít, amelyet elsősorban a fiatal felnőtteknek szán. Az AXN nevű adó október 17-én egyszerre hat európai országban - Magyarországon, Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában, Romániában és Bulgáriában - indult el.