Vágólapra másolva!
Korábbi nyilatkozatai értelmének megfelelően Noszály Sándor nem kérte meg Melinda kezét A Nagy Ő című párválasztóshow utolsó részében.
Vágólapra másolva!
Forrás: [origo]
Melinda és Sándor

Lesz, ami lesz - mondta Melinda, miután Noszály Sándor nem élt a leánykérés lehetőségével A Nagy Ő című tv2-s műsorban. Az egyenes adásban közvetített befejező részt Noszály nyilatkozata mellett a sorozat legérdekesebbnek tartott epizódjaival töltötték ki.

A szereplők visszaemlékeztek a randevúkra, megszólaltak a Noszályért versengő nők és bevágták annak a vacsorának a képeit, ahol a teniszező a két, döntőbe jutott résztvevővel, Melindával és Mónikával vacsorázik.

Noszály Sándor a műsor előző, november 18-i adásában választotta ki a rokonszenvéért versengő résztvevők közül Melindát. Szeptemberben még huszonöt lány igyekezett megtalálni a szerelmet, majd sorra elfogytak a Nagy Ő mellől.

A vesztes lányok sem jártak rosszul, többen megjárták Isztambult, Athént, Londont, jártak Madridban, Párizsban. A végére két lány maradt: a barna hajú Mónika, akivel a volt országos teniszbajnok már a második-harmadik héten csókolózott, és a szőke, visszahúzódóbb Melinda, aki végül mégis nyert.

Noszály Sándor az [origo]-nak korábban elmondta, hogy Melinda kiválasztása óta együtt töltötték az időt, és amíg jól érzik magukat ez így marad. A párkeresőshow nyertese miután elhagyta a rezidenciát a budai Szabadság-hegyre költözött Noszály Sándorhoz, ami a volt teniszbajnok szerint nem azt jelenti, hogy Melinda feladja a lakását és minden holmiját átviszi hozzá.

Noszály a november 18-i adás után, majd az [origo] Vendégszobájában azt mondta, egyelőre esküvőről szó sincs, és szerelemről sem, mert nem ismerik még egymást eléggé.

A további ismerkedést segítheti, hogy Noszály Sándor és Melinda a műsor befejezése után könyvet írnak A Nagy Ő-ben szerzett élményeikről.