Hajóssal és új valóságshow-val folytatja a VIASAT3

Vágólapra másolva!
Év elején induló programjait követően márciusban egy Magyarországon még nem sugárzott valóságshow-t is műsorra tűz a csatorna. Hajós András, tévés pszichiátriai rendelés, kandikamerás lakberendezés és otthoni reality a VIASAT3 első félévi kínálatában.
Vágólapra másolva!

Saját gyártású műsorokkal, a már sikeres sorozatokkal és a Bajnokok Ligájával, valamint tavasztól egy új heti valóságshow-val akarja növelni népszerűségét a VIASAT3 televízió, amely 2003-ban a teljes lakosságot tekintve 2,8 százalék, a kereskedelmi csatorna célközönsége, a 18-49 éves nézők körében pedig 3 százalék fölötti közönségarányt ért el.

Hajós András-linkek a Katalógusbanhttp://vizsla.origo.hu/katalogus/013/000/

A januárban kezdődő új műsorok többsége magyar program. Egy napon, január 12-én indul a tv2-s Magánszám korábbi műsorvezetőjének show-ja, a Késő este Hajós András-sal és dr. Csernus Imre pszichiáter tévés rendelése. Hajós kabaréval ötvözött beszélgetős műsorát hetente háromszor este tíztől, a mások mellett drogosokkal, alkoholistákkal, depressziósokkal és párkapcsolati problémákkal küszködő emberekkel beszélgető pszichiáter Dr. Csernus című talkshow-ját pedig minden hétköznap fél héttől sugározzák. Kocsis Attila, a VIASAT3 vezérigazgatója a két új produkció kapcsán elmondta alapelvük, hogy olyan műsorvezetőket szerepeltessenek, akik "valamennyire ismertek, de nem elhasznált az arcuk".

A VIASAT3 új műsorai közé tartozik a január 17-én debütáló Szobaszerviz című, rendhagyó lakberendezési magazin, amelyben rejtett kamerákkal veszik fel, mit mond egy-egy vevőjelölt az eladásra kínált ingatlanról a tulajdonos háta mögött. Az ellesett beszélgetések után pedig a stáb segítségével és a bírálatok figyelembevételével a lakást meghirdetők átalakítják otthonukat, amiről újra véleményt mondhatnak a korábbi kritikusok.

Forrás: Viasat3
A csatorna vezetője Csernussal, Hajóssal és a műsorvezető medvéjével, Dr. Debreceni Lászlóval

Jelentősebb változtatás még a VIASAT3-nál, hogy Kőváry Barna raliversenyzővel és az RTL Klubtól átigazolt műsor-vezetővel, Nagy Sándorral elindítják vasárnapi autósma-gazinjukat, a Startautó-t, va-lamint a Simpson család új sorozata mellett műsorra tű-zik az MTV zenecsatornán is látható Jackass-t, amelynek fiatal főszereplői gyakran botrányos mutatványokkal töltik ki az adásidőt.

Az év eleji frissülés után a következő jelentős újdonságot tavaszra tervezik a VIASAT3-nál. Kocsis Attila, a csatorna vezérigazgatója elmondta, hogy várhatóan márciusban ők is műsorra tűznek egy valóságshow-t, amelynek licencét külföldről vásárolják meg.

"Heti formátum lesz, ami kevésbé harsány a konkurens produkcióknál. A főszereplők hétköznapi emberek és családok, akiket nem külön erre a célra épített helyen, hanem saját környezetükben akarunk bemutatni" - mondta a VIASAT3 vezetője, aki tavasz elejére ígérte a reality részletesebb ismertetését.