Vágó István új szövetséget kötött

Vágólapra másolva!
A további bizonytalan helyzetek elkerülése érdekében új, a korábbitól eltérő szerződést kötött egymással az RTL Klub és a kereskedelmi csatorna műsorvezetője, Vágó István, aki úgy érzi, végre megnyugodhat.
Vágólapra másolva!

Zenészként, műsorvezetőként és tanácsadóként is kötődik ezentúl Vágó István az RTL Klubhoz. A kereskedelmi csatorna és a tévés február 18-án módosították korábbi szerződésüket, amely Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója és Vágó István szerint az eddiginél megnyugtatóbban rendezte kapcsolatukat.

Forrás: RTL Klub
Kolosi Péter és Vágó István

Vágó a megegyezésről Kolosi Péterrel közösen tartott sajtótájékoztatón elmondta, elmúlt az a körülbelül egy hónappal ezelőtti helyzet, amikor azt gondolta, hogy az RTL Klubnál nincs eléggé biztonságban, és azt hitte, máshol kaphatja azt meg. Az új szerződés részleteiről a sajtótájékoztatón annyit közöltek, hogy az előzőtől eltérően határozott idejű és több évre szól, valamint a garanciák erősítésére közjegyző előtt kötötték.

Vágó fizetéséről elmondták, hogy az majdnem azonos korábbi juttatásával. Az esetleges MTV-s szerződésével kapcsolatban megjelent sajtóinformációkról pedig Vágó kijelentette, hogy a havi négymilliós díjazásról szóló hírből egy szó sem igaz. "Ennél lényegesen kevesebb pénzért maradok" - nyilatkozta az RTL Klub munkatársa, aki korábban a Tűz-Víz-Kvíz (Quizfire)című új MTV-s vetélkedő műsorvezetőjelöltje volt.

Vágó a további újítások közül kiemelte, hogy az RTL Klub vállalta, "jobban figyel" az ő igényeire, ő pedig megígérte, hogy "a külön útjait abbahagyja". Kolosi hozzátette, az exkluzivitással kapcsolatban nincs változás a régi megállapodáshoz képest.

Újdonság viszont, hogy a jövőben az RTL Klub részt vesz a Favágók nevű zenekar lemezének megjelentetésében. Kolosi azt is közölte, hogy Vágó együttese és a csatorna közötti kooperáció mellett friss műsorokat is terveznek az ismert tévésnek, akinek több, megvalósításra váró ötlete van. A programigazgató szerint a Vágónak szánt új programok már készülnek, de ezek közül egyelőre csak az esedékes országtesztelő műsort említette. Vágó legközelebb a Nekünk 80 című nosztalgiaműsorban szerepel, majd a Való Világ 3 befejeződése után újra látható lesz az addig szünetelő Milliomos-játékban is.