Szulák megmentette a TV2-t

Vágólapra másolva!
Elvesztette a nézettségi versenyt a TV2 a nagy reklámmal beharangozott Ring című bokszshow-jával. A közönségnek Csábi Bettina és Nagy "Csonttörő" János küzdelmeit kínáló műsor átlagnézettsége messze elmaradt fő konkurense, az RTL Klub programja mögött. Aratott azonban a TV2 másik szombati műsora, Szulák Andrea játékos vetélkedője, amely biztos fölénnyel verte a Survivort. Az új Nagy Ő első részének nézettségi eredménye, mint arról korábban beszámoltunk, felemás lett.
Vágólapra másolva!

Nagy csatát hozott a tévék legutóbbi hétvégi versenye. A szeptember 20-26-a közötti időszak hétköznapi eredményeitől eltérően - amikor az RTL Klub szokásos fölénye jellemezte a versenyt - szombaton és vasárnap mindkét nagy kereskedelmi csatornát érhették meglepetések.

A 39. hét kiemelkedő eseményének ígért TV2 Ring című szombati bokszshow gyengén szerepelt, a Csábi Bettina - Miló Viktória, illetve a Nagy "Csonttörő" János - Popa Aurél meccsek átlagnézettsége alig ment 1 millió fölé, míg fő konkurense, az RTL Klubon párhuzamosan vetített amerikai film, A hatodik napon 1 millió 424 ezer embert vonzott. Sőt, az aktuális MTV-s programot, a Nászút Vegasba című vígjátékot is majdnem annyian választották átlagosan (1 millió 19 ezer), mint a TV2 bokszgáláját (1 millió 73 ezer).

A Nagykállóról közvetített sportműsorral ellentétben a TV2 előző órában adott műsora, az Activity kiváló eredményt ért el, és a legsikeresebb szombati műsorszám lett a teljes lakosság körében. A Szulák Andrea vezette műsorra 1 millió 656 ezren voltak kíváncsiak, ami majdnem félmillióval több, mint a vele egy időben sugárzott RTL klubos Survivor nézettsége.

Különösen értékes a szombat esti győzelem a TV2 számára, mert a kereskedelmi csatornák fő célcsoportja, az ötven évesnél fiatalabb nézők körében is hasonlóan alakult a két műsor eredménye; a játékos vetélkedőt a fiatalabbak közül 708 ezren, a szélsőséges körülmények között egymással harcoló túlélőshow-szereplőket pedig 520 ezren választották.

Forrás: Csábi Bettina honlapja: sport.baja.hu/csabi_bettina/
Csábi Bettina a ringben győzött, a Ringgel nem

A vasárnap szintén változatos volt a televíziók küzdelme. A nap győztese a teljes lakosságot tekintve a TV2-s Napló, a 18-49 év közötti nézőket vizsgálva pedig az RTL Klub Állj, vagy jövök című amerikai akcióvígjátéka lett, amely egyben a kategória heti bajnoka.

A Napló fő ellenfele már egy éve a párhuzamosan vetített Szeress most, amely szeptember 26-án is lemaradt Sváby András műsora mögött. A TV2 magazinját 1 millió 901 ezer, az RTL Klub heti sorozatát 1 millió 388 ezer néző választotta, és a fiatalabbak körében hasonló arányú a különbség.

Kevésbé jól szerepelt a Napló-t követő Irigy Hónaljmirigy Show, amely más alkalmakkal általában nem marad le vesenytársai mögött. Szeptember 26-án azonban a nézők többsége a TV2-s paródiaműsornál (1 millió 692 ezer) vonzóbbnak találta az Állj, vagy jövök (1 millió 864 ezer) című vígjátékot, később pedig, amikor mindkét csatorna erőszakos akciófilmekkel akart hódítani, a nézők még nagyobb arányban választották az RTL Klubot. A Steven Seagal főszereplésével készült Ölve vagy halva nézettsége 1 millió 322 ezer, ami nagy különbséggel győzte le a kicsivel előbb kezdett Tökéletes katoná-t (825 ezer), amelyet húzóneve Jean-Claude Van Damme volt.

Az új Nagy Ő-széria első részének nézettségi eredménye, mint arról korábban beszámoltunk, felemás lett. Sokan nézték a széria szeptember 12-i premierjét, de ahhoz nem elegen, hogy legyőzze az RTL Klub egyik húzóműsorát, a Barátok közt-öt. A TV2 párkeresőshow-ját - amelyben Gyursánszky Gábor világbajnoki ezüstérmes kenusért versengenek az udvarlók - 1 millió 396 ezren választották a teljes lakosság köréből, míg Berényiék kalandjaira 1 millió 942 ezren voltak kíváncsiak.

NoA műsor címeCsatornaDátumNézettség(AMR)Közönségarány(SHR%)
1.Legyen ön is milliomos!RTL Klub09.21. kedd2 160 38145,4
2.Legyen ön is milliomos!RTL Klub09.23. csütörtök2 115 69442,9
3.Legyen ön is milliomos!RTL Klub

09.20. hétfő

2 113 77444,4
4.Barátok köztRTL Klub

09.23. csütörtök

2 018 17739,8
5.Legyen ön is milliomos!RTL Klub

09.24. péntek

2 003 87442,8
6.Legyen ön is milliomos!RTL Klub09.22. szerda1 956 44242,1
7.Barátok köztRTL Klub

09.21. kedd

1 942 50237,7
8.Barátok köztRTL Klub

09.20. hétfő

1 941 95738,7
9.NaplóTV2

09.26. vasárnap

1 901 69239,6
10.Barátok köztRTL Klub09.22. szerda1 900 55138,4
11. Állj, vagy jövök (am. akcióvígjáték)RTL Klub

09.26. vasárnap

1 864 70435,4
12. Barátok köztRTL Klub

09.24. péntek

1 838 46337,4
13.FókuszRTL Klub

09.20. hétfő

1 814 92144,9
14. Kettőn áll a vásár (am. vígjáték)TV2

09.23. csütörtök

1 746 48036,8
15. Columbo (am. krimisorozat)TV2

09.22. szerda

1 713 47238,5
16. Irigy Hónaljmirigy ShowTV2

09.26. vasárnap

1 692 16731,2
17. FókuszRTL Klub

09.21. kedd

1 684 02742,2
18. Activity TV2

09.25. szombat

1 656 24835,3
19.FókuszRTL Klub

09.23. csütörtök

1 631 19138,8
20. FókuszRTL Klub

09.22. szerda

1 630 50041,8