Több joga lesz a Megasztár zsűrijének

Vágólapra másolva!
Változnak a szabályok a zenés vetélkedő új szériájában, a műsor döntőjében a zsűri ezentúl visszahívhat a játékba egy-egy a nézők által kiszavazott versenyzőt. A módosítás mellett a Megasztár készítői további finomításokat terveznek, hogy külföldre is eladhassák a produkciót.
Vágólapra másolva!

A TV2 szerint jó esély van rá, hogy ne csak Magyarországon, hanem az adó tulajdonosa, az SBS nyugat-európai tévéiben is láthassák a nézők a Megasztár helyi változatait. A dalos vetélkedőt már bemutatták az SBS több csatornájának, így azt remélik, hogy a formátum Svédországban, Dániában, Norvégiában, Belgiumban és Hollandiában is képernyőre kerülhet. Kereszty Gábor, a TV2 vezérigazgatója elmondta, a cél az, hogy egyszer a magyar műsor győztesei más európai Megasztár-döntősökkel versenyezhessenek. A nemzetközi forgalmazás feltétele azonban, hogy kidolgozzák a sorozat részletes szabálykönyvét, amelyen már dolgoznak a műsort készítő Interaktív Kft.-nél - mondta el Sváby András, a cég ügyvezetője, egyben a vetélkedő producere.

Az elmúlt hónapokban azonban a munka javarészt a második Megasztár előkészületeivel telt. Több héten keresztül folytak a felvételek, több ezer jelentkezőből közel kétezret hallgattak meg, a stáb pedig összesen nyolcvan fővel dolgozik. A zsűri összetétele és a műsorvezetők nem változnak, az új szériában is Soma, Presser Gábor, Pély Barnabás, Pierrot és Bakács Tibor Settenkedő értékeli az előadásokat, a színpadon pedig Görög Zita, valamint Till Attila segíti a műsor lebonyolítását. Az elődöntőket a TV2 stúdiójában rögzítik, de arról még nincs megállapodás, hogy a döntőket a korábbiakhoz hasonlóan a budai Millenáris Parkban vagy máshol rendezik-e.

A helyszínnel ellentétben az már biztos, hogy a műsor menete megváltozik. Elődöntőnként tíz-tíz megasztár-jelölt kap lehetőséget majd, ebből a zsűri két-két játékost juttat tovább, egyet-egyet pedig vigaszágra küld. Eközben a nézők az interneten szavazhatnak kedvencükre, aki szintén esélyes lesz a győzelemre. Az ötödik adás végére tehát a zsűri által kiválasztott összesen tíz döntős és öt vigaszágas mellett még egy amatőr énekes maradhat versenyben.

A következő fordulóban, amelyet már élőben közvetít a TV2, a nézők választhatják ki, hogy a hat vigaszágas közül melyik két énekes menjen tovább, így alakul ki a zsűri által továbbjuttatott tíz jelölttel együtt a döntő tizenkét fős mezőnye. Ebben a szakaszban a játékosokat már énektanár és koreográfus készíti fel az előadásokra, a stylist, a sminkes, valamint a fodrász pedig külső megjelenésükkel foglalkozik.

Változnak a döntő szabályai is. Az egyes részek végén a nézők nem egy, hanem két kieső játékost nevezhetnek meg, akiből az egyiket a zsűri saját belátása szerint visszahívja a versenybe, hogy a TV2 szándéka szerint ez is fokozza a feszültséget a műsorban.