Indul a TV2 Klinikája

Vágólapra másolva!
Eljött annak az ideje, hogy napi vetítésű, saját, hazai szappanoperát indítson a TV2. Érthetően nem cél a sorozat villámgyors likvidálása, így nem az évek óta legnézettebb Barátok közt sávjában versenyeztetik a magyar Brinkmann professzort, a Jóban-rosszban este héttől lesz látható a csatornán. Másfél milliárd forintos költségvetés, tizenhét igazi színész, szép és új stúdió, ragyogó díszlet: a Fekete-erdő klinika romantikája, az akciódús Vészhelyzet pörgős képi világával, megmerítve a 2005-ös magyar valóságában, ármány, cselszövés, intrika és szerelem. Ennyi az ígéret, az orvosok bizakodnak, az intenzíven nincs még senki.
Vágólapra másolva!

Nem éppen kockázatmentes egy új, hazai gyártású tévés sorozattal előrukkolni. A közelmúltban a Tea (TV2) és a Limonádé (RTL Klub) szituációs komédia próbálkozott azzal, hogy a Jóbarátok mintájára megszerettesse a műfajt a nézőkkel, de mivel folytatás ezekből nem készült, vélhetően a nézettség sem volt megfelelő. A Szeress most! című - heti vetítésű - szappanoperát is ide-oda helyezi az RTL Klub a műsorstruktúrában már egy ideje, nem találja a helyét, a folytatást nem tervezik, azaz nem jött be. Az Első generáció című sorozatról, mely egy egészen furcsa valóságot mutatott be, pedig talán jobb nem is szólni, nem akarunk kegyetlenül feltépni régi, behegedt sebeket.

A Jóban-rosszban állandó stábbal dolgozik, tizenhét főbb szereplővel, tíz állandó statisztával és több, változó háttérszereplővel (betegek, rokonok, üzlettársak). Természetesen nem a mélyvízzel kezd a sorozat, nem Kertész Géza és a Bk ellen indul: más idősávba, hétköznap este hétre került. A rendező Zilahy Tamás, érdekesség ugyanakkor, hogy a casting-igazgató az a Somorjai Tibor volt, aki korábban Berényi Ákost alakította a rivális csatorna napi szappanoperájában. A szerelőválogatáson kilencszáz jelentkező bizonyíthatott.

Gondterhelt ápolók, rikoltozó főnővér, hadonászó recepciós, bágyadtan pislogó betegek, sóhajtozó családtagjaik, aggodalmas tekintetű orvosok és nyüzsgő ápolónők fogadják az érdeklődőket a korábban nagykereskedelmi raktárként, majd nyomdaként üzemelő csarnokban, ahol a felvételek készülnek. Fél éve folynak az előkészületek, mint ahogy azt mesélik, "itt hét hónapja még bokáig gázoltak a gépzsírban". A csarnok korrekt stúdióvá alakult, kórteremmel, igazgatói irodával, előtérrel, recepcióval, műtővel, büfével. Utóbbiban kapható az Angelika ásványvíz, City kóla, Anna csoki, Pikkpakk narancs, Herceg sör és Foci csoki - a sorozat saját "termékei".

Brinkmann professzor és Udo nincs, helyettük van Pongrácz Péter (Gazdag Tibor alakítja), felesége, Ekler Laura (Kerekes Viktória), vagy éppen Nemes Lenke, Csillagkút polgármestere (Vándor Éva). A sorozat egy Budapesthez közeli fiktív helységben, Csillagkúton játszódik, ahol a helyi, régi kastélyt átalakítják - a Csillagvirág Klinikának pedig nem mindenki örül, például a helyi vállalkozó, étteremtulajdonos szerfelett morózus, igen feszült lesz a hír hallatán. A rosszfiú így megvan, de természetesen több szálon fut majd a cselekmény, és ezekből legalább három megy majd egyszerre, a 25 perces részekben.

Forrás: [origo]

A sorozat január 23-án, vasárnap indul, egy rendhagyó, különleges epizóddal, egy egyórás adással, ebből hamar kiderül majd, ki kinek az ellensége (ki kinek helyez véres, levágott lófejet az ágyára), ki kibe szerelmes, azaz gyorsan meglesznek a frontvonalak.

Kereszty Gábor, a TV2 vezérigazgatója érthetően bizakodó. "2004 szakmailag és anyagilag a legsikeresebb év volt a csatornánál, eljött az idő egy saját, napi sorozatra. Ez egy igényességgel készülő, magyar, hiánypótló sorozat. Nem licenc, ízig-vérig magyar a sztori, hazai írók, szakemberek dolgoznak rajta. Külföldi kapcsolatként két szaktanácsadót kell említeni, Hollandiából jöttek, és húsz éve gyártanak tévés sorozatokat. Nagy különbség nálunk, más sorozatokkal szemben, hogy itt minden főbb szereplő igazi színész, akik színházakban dolgoztak eddig és ezután is."