Vágó oktatja a mezőnyt

Vágólapra másolva!
Mostanában nem fenyegeti semmi Vágó István pozícióját a nézettségi versenyben: az RTL Klubon látható Legyen Ön is milliomos volt az elmúlt hét legnézettebb műsora. A TV2 Naplója közben hozta az első helyet a reklámozók számára fontos korosztályban.
Vágólapra másolva!

Vágó István népszerűsége töretlen, holott még nem használt fel egy segítséget sem: a hat legnézettebb programból négy helyet birtokol a rutinos kvízmester. A magyar televíziók legnézettebb műsora a múlt hétfői adás volt, 2 millió 423 ezer ember élvezte Vágó és a próbálkozók szellemi párharcát. Az adut a tévécsatorna korábban csak a Való Világ sorozat miatt vette le időlegesen műsoráról, amúgy a nemzetközi licenc alapján készült kvíz rendre az élmezőnyben végez. Vágó Istvánt épp a forgatás szünetében értük utol telefonon, mikor két felvétel közt lazított egy keveset.

"Már egy ideje nem vizsgáltam meg a nézettségi adatokat, de természetesen örülök a jó eredménynek. A műsor sikerének egyik titka az lehet, hogy mindig újak a játékosok, mi meg ki vagyunk éhezve új arcokra. Én személyesen hiszek benne, hogy minden játékos többre képes, mint amennyi elsőre látszik belőle. Mindenkiben van titok, egyféle izgalmasság, így az a célunk, hogy ebből minél többet bemutassunk. Érdemes az embert kibontani" - kommentálta a jó eredményt a műsorvezető.

A legnézettebb Barátok Közt-rész a csütörtöki volt, összesítésben harmadikként szerepel a listán - Kertészék és Berényiék kalandjait 2 millió 242 ezer tévénéző követte feszült figyelemmel, hiszen nem mindegy, hogy kit kap el a lakásba behatoló ismeretlen pszichopata, vagy mi lesz a szebb napokat is megélt családi vállalkozás sorsa.

A rendszeresen jól teljesítő TV2-es Napló a teljes lakosság körében ötödik lett, a vasárnapi magazint az éppen tévézők 40,3 százaléka, 2 millió, 198 ezer ember választotta. A csatorna ezenkívül a vasárnapi Tények-kel és a péntek esti Áll az alku-val tudott látványosabb eredményt elérni, amúgy az RTL Klub műsorai jobban teljesítettek múlt héten.

Az elmúlt hét legnézettebb filmje a tévében a Reszkessetek betörők második része volt, ezen 1 millió 937 ezer tévénéző kacagott. A külföldi sorozatok közül a legtöbb néző Medicopter 117 - Légimentők láttán rágta le körmeit, nagy izgalmában.