Lány nélkül maradt a Megasztár-ház

Vágólapra másolva!
Jelenleg egyáltalán nincs lány a Megasztár házban. Bartók Eszter ugyanis a szombati műsornapon kiesett, míg Tóth Gabi "szabadságot vett ki", és néhány napra hazautazott Tapolcára.
Vágólapra másolva!

Bartók Eszter kiesése nemcsak azt jelentette Tóth Gabi számára, hogy barátnőjét veszítette el, de ráadásként egyedüli lányként is maradt a házban. Illetve csak maradt volna, ugyanis Gabi most élt azzal a lehetőségével, hogy keddig néhány szabadnapot kérjen. Így Esztivel együtt ő is távozott, ám kedd reggel már újra ott lesz a többiek között.

A Megasztár tavalyi győztesének, Tóth Veronikának a 17 éves húga a koránál fogva is érthetően nehezebben viseli a műsor feszített tempóját és az otthontól való hosszabb távollétet, mint például a nála jóval idősebb Boogie.

Ez persze nem jelenti azt, hogy mások ne mentek volna haza pár napra, ugyanis Tóth Gabihoz hasonlóan a többi versenyző is élt már ezzel a lehetőséggel, így semmi rendkívüli nincs abban, hogy ő most jutott lélegzetvételnyi szünethez, mint ahogy abban sem, hogy a gyűrődést kevésbé bíró lány már nem először ment "szabadságra". A Tv2 illetékesei pedig biztosak abban, hogy Gabi kedden frissen és kipihenten jelentkezik újra a Megasztár-házban.