Budapesti számról jött a TV2-nek a bombariadós fenyegetés

Vágólapra másolva!
Csábi Bettina mérkőzése alatt egy ismeretlen telefonáló közölte a szervezőkkel, hogy bombát rejtett el a paksi gála helyszínén. A TV2 szombat esti ökölvívógálája 50 percig állt.
Vágólapra másolva!

Miközben javában zajlott Csábi Bettina és Okszana Vasziljeva mérkőzése, egy ismeretlen telefonáló azzal riogatta a szervezőket, hogy bombát helyezett el az épületben. A csarnokot kiürítették, és csak később folytatódhatott a gála. A TV2 kénytelen volt előbbre hozni Nagy János főmeccsnek tartott mérkőzését, így át kellett szervezni a programot. A bokszoló türelmesen megvárta, míg a tűzszerészek átfésülik a csarnokot, de a váratlan intermezzo nem zavarta meg különösképp, mert simán hozta a mérkőzést.

Lóránt Gergely, a TV2 marketing- és PR-vezetője elmondta az [origo]-nak, hogy a Budapesti Rendőrkapitányság központjába érkezett a hívás, egy fővárosi számról. A rendőrök menten értesítették a szervezőket, a tűzszerészek munkája miatt pedig 50 perc csúszás következett be a programban. A gála hatkor kezdődött, a TV2 nyolc után kapcsolt oda élőben, a telefon pedig csak ezután érkezett: utána pedig felvételről mutattak bunyókat, és stúdióbeszélgetésekkel töltötték ki az időt. A csatorna illetékesei elmondták, hogy a TV2 élő közvetítései során nem emlékeznek hasonló esetre.