A tévénézők fele nem látja szívesen a roma műsorvezetőket

Vágólapra másolva!
A TÁRKI Rt. 2004. november 23-24. között telefonos kutatás keretében az RTL Klub megbízásából közvélemény-kutatást végzett a 14-49 éves lakosság körében. A kutatás során 505 személyt kerestek meg telefonon. A vizsgálat célja az volt, hogy feltérképezzék, hogyan vélekednek a nézők a roma műsorvezetők helyzetéről.
Vágólapra másolva!

Ösztöndíjat alapított az RTL Klub roma fiataloknak azzal a céllal, hogy a későbbiekben roma műsorvezetők is legyenek a csatornánál. Az ösztöndíjra minden érettségivel rendelkező, magát roma származásúnak valló fiatal jelentkezhet. Az egyéves ösztöndíjat hivatalosan a Hégető Honorka Alapítvány adja, amelynek elnöke Kotroczó Róbert, az RTL Klub hírigazgatója. Ennek kapcsán végeztette el a csatorna a közvélemény-kutatást, mely tanulságos eredményt hozott.

Az első kérdés arra vonatkozott, hogy egyetértenek-e a megkérdezettek azzal az elvvel, miszerint a televízió műsorvezetői között ugyanolyan arányban kellene romáknak lennie, mint amilyen a lakosságon belüli arányuk. A válaszadók hasonló arányban értenek egyet (43%), illetve nem értenek egyet (40%) ezzel. 17 százalék nem foglalt állást a kérdésben. Jó előjel lehet viszont, hogy a fiatalok (14-17 éves korosztály) közül az átlagosnál többen fejezték ki a romák képernyőn való arányos megjelenése iránti igényüket.

Arra a kérdésre, hogy miért nincs több roma műsorvezető a kereskedelmi csatornákon, változatos válaszok születtek. A kapott adatok szerint a válaszadók közel egytizede válaszában saját ellenállását és előítéletét fejezte ki a romákkal szemben (mondván buták, lusták, nem valók képernyőre, nem érik el azt az értelmi szintet, ami ehhez a foglalkozáshoz kell, stb.). További egyharmaduk válaszából rejtett előítéletességre következtethetünk: ők azok, akik szerint a romáknak nincs megfelelő képzettségük, nem jutnak el odáig, nem is jelentkeznek ilyen állásra, de azok is, akik szerint a nézők nem fogadnák szívesen a roma műsorvezetőket. Ezekben a válaszokban tehát nyíltan nem említették, hogy esetleg saját maguknak van ellenvetésük a roma műsorvezetőkkel szemben, hanem kivetítették az előítéletességet a többi nézőre, illetve a "felelősséget" a romákra. 8 százalék szerint a kereskedelmi tévécsatornák vezetői felelősek a helyzetért, a megkérdezettek közel fele (44 százalék) pedig nem tudott határozott állást foglalni ebben a kérdésben.

A kutatás eredményei szerint tehát a 14-49 éves magyar lakosság közel fele valamilyen módon előítéletes a romákkal, pontosabban a roma műsorvezetőkkel szemben. Egy olyan műsor tehát, amelynek roma a műsorvezetője, a nézők közel felének előítéletét kell hogy leküzdje.

Forrás: RTL Klub