Déri-díjat kapott Kepes András

Vágólapra másolva!
A Déri-alapítvány idén Kepes Andrást jutalmazta az arany egyforintossal, a Déri-díjjal.
Vágólapra másolva!

A díjátadó ünnepség helyszíne az az egykori - mára már erősen modernizált - kockás abroszos kisvendéglő volt, ahol az első Desszert-ek készültek. Bár a világ azóta megváltozott, Déri életműve mai szemmel nézve is aktuális. A műsorban Rózsa Péter beszélgetett a díjazottal, és - természetesen a teljesség igénye nélkül - részleteket mutat be az MTV Déri János legemlékezetesebb produkcióiból.

Ezekhez hasonlót valószínűleg ma is szívesen látnának sokan a televízióban, hiszen jó páran megnéznék a világ legkoszosabb gyerekét (Ablak), az álruhás jelvényárust, aki a Fradi-pálya előtt árul UTE-jelvényeket, a Nulladik típusú találkozások-at és a Hócipő-kabarét, nem utolsósorban pedig a Pocsék Áruk Fórumát.

Az elismerést olyan sokoldalú művésznek vagy közéleti személyiségnek adományozzák, aki maradandót alkotott. A 41 évesen elhunyt televíziósról elnevezett díjat minden évben olyan művész kapja, aki több műfajban dolgozott. Tavaly a főleg színész, rendező, de egyben énekes és író Kern András vehette át a Déri gyerekektől az arany egyforintost.

Déri János újságíró, szerkesztő-riporter volt, 1951-ben született, 1992-ben halt meg. 1975-ben, a Riporter kerestetik vetélkedő egyik győzteseként került az MTV-hez. 1977-83 között az ifjúsági osztály, 1983-tól a társadalompolitikai szerkesztőség munkatársa, az Ablak műsorvezető riportere. Kapcsolatteremtő és rögtönzőkészségével, megnyerő, közvetlen humorával rövid idő alatt a legnépszerűbb tévés személyiségek közé emelkedett. Nélkülözhetetlen szóvivője, szólistája lett a Rádiókabaré havi adásainak, szilveszteri bemutatóinak is. Publicisztikáit rendszeresen közölte a Hócipő szatirikus kétheti lap. Egészsége hanyatlását, a végromlás elleni küzdelmét országos aggodalom, szolidaritási akció kísérte - írja róla a kincsestar.radio.hu.