További öt évig nézhetjük a TV2-t és az RTL Klubot

Vágólapra másolva!
A médiahatóság 2007-től számolva még öt évvel hosszabbította meg a két nagy kereskedelmi tévéadó, az RTL Klub és a TV2  műsorszolgáltatási koncesszióját. A szervezet legutóbbi ülésén végre a Magyar Televízió közel másfél éve bejelentett tematikus csatornáiról is hivatalos döntés született: nyilvántartásba vették a kincstári televízió közéleti csatornáját.
Vágólapra másolva!

Noha a két országos kereskedelmi csatorna koncessziós jogosultsága csak 2007-ben jár le, a médiahatóság idén februárban hozott döntése értelmében az ORTT Irodájának szeptember 16-ig kellett a testület elé terjesztenie a javaslatot a hosszabbítási kérelem elbírálására. Ladvánszky György testületi tag elmondása szerint azért volt szükség a döntés előrehozására, hogy a többi kisebb médium frekvenciáját is idejében meg lehessen pályáztatni. A két kereskedelmi adó és a közszolgálati televízió jogosultságainak engedélyeztetése mellett közel tucatnyi olyan helyi és körzeti rádiós, televíziós szerződést is tárgyalt a testület, melyek szintén 2007-ben járnak majd le.

Az MTI információ szerint a két csatorna változatlan feltételek mellett sugározhat majd műsort, ezért a testület a kereskedelmi adókat egyenként mintegy évi másfél milliárd forintos koncessziós díjra, valamint harminc százalék körüli közszolgálati tartalomarány vállalására kötelezi.

A döntést természetesen mindkét csatorna örömmel üdvözölte: Kolosi Péter, a RTL Klub programigazgatójának tájékoztatása szerint a csatorna külföldi és magyar tulajdonosai egyaránt elégedettek a testület határozatával, míg Kereszty Gábor, a TV2 vezérigazgatója továbbra is minőségi műsorkörnyezetet ígért a nézőknek.

A Magyar Televízió Rt. a tavaly márciusban bejelentett tematikus csatornák közül elsőként az m3 közéleti csatornát indíthatja el, legalábbis ezt az adót már nyilvántartásba vette az ORTT. A tervezett, fél tucatnál is több csatorna nyilvántartásával kapcsolatban - a közéletin kívül többek között nosztalgia-, kulturális és sportcsatornák indítását is tervezi a kincstári televízió - eddig még nem érkezett kérelem a testülethez. Holub Katalin szóvivő elmondása szerint a parlamenti-közéleti-politikai csatorna műsorszolgálatának elindításához idén mintegy 700 millió forint szükséges, amelyet a tervek szerint a kormányzat biztosítana.

A szóvivő tájékoztatása szerint az m3 indulása utat nyithatna a többi tematikus csatorna előtt is: jövő szeptemberben kezdené meg próbaadását a visegrádi négyek közép-európai kulturális televíziója, melyet a magyar, a cseh, a szlovák és a lengyel közszolgálati televíziók közösen működtetnének.

Tematikus csatornákkal a Duna Televízió is készül: Cselényi László, a csatorna elnöke április végén, megválasztása után két hónappal jelentette be, hogy Autonómia néven egy kisebbségekkel foglalkozó tematikus adót, illetve egy ifjúsági, oktató csatornát kíván indítani a Duna Televízió.

Forrás: [origo]/MTI