Az MTV szakított Friderikusszal

Vágólapra másolva!
A vasárnapi A szólás szabadsága kapcsán kirobbant vita valószínűleg az utolsó csepp lehetett a pohárban: Friderikusz Sándor már eddig is gyakran kritizálta az MTV vezetését, de a szombati szavaival ezúttal jóval messzebb ment. Nyíltan hadat üzent a közszolgálati televízió menedzsmentjének, és bejelentette, hogy a jelen helyzet tarthatatlan. Hétfő délelőtt az MTV elnöke informálta a sajtót a helyzetről, majd délután tájékoztatta írásban Friderikusz Sándort, hogy a továbbiakban nem tartanak igényt munkájára sem műsorvezetőként, sem szerkesztőként a közszolgálati televízió műsoraiban.
Vágólapra másolva!

"Lesz A szólás szabadsága ezen a héten is. Hogy ki vezeti, azt jelen pillanatban nem tudni. Reméljük, hogy az etikai bizottság hamar kialakítja állásfoglalását az üggyel kapcsolatban. Reggel már volt egy értekezletünk erről" - reflektált hétfő délelőtt Friderikusz Sándor támadásaira a köztévé elnöke, dr. Rudi Zoltán.

Az elnök elmondta, hogy visszautasít mindenféle politikai beavatkozást, ugyanakkor áll elébe minden civil kezdeményezésnek - ezeknek amúgy maga is híve. "Számunkra a nézők és az MTV érdeke a fontos, mi nem a műsorvezető showman érdekét figyeljük. Az MTV kollektívája készen áll arra, hogy továbbra is értékes műsorokat készítsen. A civil kezdeményezéseket pedig tisztelem, mi minden nézői véleményt komolyan veszünk" - tette hozzá.

Az MTV Etikai Bizottsága négytagú, elnöke Horváth Ádám. Ma délutánra, legkésőbb holnap délelőttre várható állásfoglalás, addig Rudi Zoltán sem dönthet Friderikusz Sándor MTV-s pályafutásának folytatásáról, ugyanis az elnöknek meg kell várnia a bizottság véleményét. "Ez nem gazdasági ügy, ez kifejezetten morális kérdés. Holnapra mindenképp meglesz a menedzsment döntése. A műsor mellesleg lényegesen olcsóbb, amióta belső gyártásban készül, jelenleg 3,2 millió forintba kerül. A műsorvezető gázsija nem publikus" - közölte az elnök.

Az újabb ügy múlt héten, kedden kezdődött igazán: Friderikusz Sándor Horvát Jánost tartotta alkalmasnak arra, hogy őt helyettesítse A szólás szabadsága című vasárnap esti műsorban, ám vita bontakozott ki abban a kérdésben, hogy kinek a joga a megfelelő helyettes megnevezése és felkérése. A valójában hatalmi viszonyokról, döntéshozatali mechanizmusról szóló vita elmérgesedett annyira, hogy a Népszabadság szombati számában a műsorvezető nekiesett az MTV vezetőségének. "Szégyellem is magam azért, hogy idáig hallgattam, de a helyzet tovább nem tűrhető. Én független értelmiségi vagyok, akinek kötelessége kinyitni a száját, ha maga körül szakmai, erkölcsi és anyagi visszaéléseket tapasztal. Nekem nincs veszítenivalóm. De mert most már tényleg nagyon aggódom a televíziózás műfajáért és magáért az intézményért, ez nem halasztható tovább egyetlen percig sem. A Rudi Zoltán vezette Magyar Televízió minimálisan sem felel meg a harmadik évezred műsorszolgáltatási igényeinek, a máig ott lévő kitűnő szellemi muníció egy ember, a teljes joggal felruházott elnök és két társa vezetési és emberi alkalmatlanságán vérzik el" - nyilatkozta többek közt.

Két kérője van a Hajdú-féle NÉVshowR-nak/szorakozas/teve/20051011ketkeroje.html

A Magyar Televízió elnöki posztjáért is indult Friderikusz Sándor szerint elképzelhetetlen, hogy mindketten megmaradjanak a csatornánál. "Vagy Rudi, vagy a szakmaiság. Döntsenek erről a politika csinálói, ez az ő felelősségük. De ha minden marad a régiben, kénytelen leszek rövid időn belül megszervezni azt a civil demokratikus mozgalmat, amely figyelmezteti őket is a tűrhetetlen televíziós közállapotokra" - mondta a Népszabadság újságírójának.