Vágólapra másolva!
Roma Ösztöndíjas Médiaprogram elnevezéssel tegnap együttműködési megállapodást írt alá Dr. Göncz Kinga ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter, Joka Daróczi János, a Roma Produkciós Iroda Alapítvány vezetője, dr. Herbai István a Partners Hungary Alapítvány igazgatója és dr. Rudi Zoltán, a Magyar Televízió elnöke.
Vágólapra másolva!

"Az lenne természetes, ha nem kellene ilyen szerződést aláírnunk" - hangsúlyozta Rudi Zoltán hozzászólásában. - "Sajnos még nem tartunk ott, ahol például a finnek, náluk a legtermészetesebb, hogy a kisebbségeknek saját csatornájuk van, s ahol a saját nyelvükön szólalnak meg. Mégis büszke vagyok erre a mai aktusra, mert a mi szerkesztőink érzékenyek arra, hogy mindannyian egyformák legyünk ezen a földön. A szolidaritás, a sokszínűség jegyében talál majd reményeink szerint otthonra az az öt roma fiatal az intézményben, akik pályázat útján az ösztöndíjas képzésen túl tizenkét hónapig a Magyar Televízió különböző területein végezhetnek gyakornoki munkát."

A program legfontosabb célja, hogy roma újságírók, operatőrök, rendezők, műsorvezetők jelenjenek meg a képernyőn, dolgozzanak a kamerák mögött és egyedi látásmódjukkal segítsék a hiteles romakép kialakítását a médiában, hiszen lélekszámukhoz képest e kisebbségből kevés szakember dolgozik ezen a területen.

Régi hiányt pótol az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium támogatásával, a Roma Produkciós Iroda Alapítvány és a Partners Hungary, valamint a Magyar Televízió szervezésében létrejött megállapodás.