A Lost sztárja eltűnhet a szigetről

Vágólapra másolva!
A Lost - Eltűntek Libbyje, azaz Cynthia Watros színésznő új sorozatban tűnt fel, egy másik tévécsatornán. Ez találgatásokra adott okot a sztár Lost-béli szerepét illetően is.
Vágólapra másolva!

Az ABC csatorna szupersorozatának színésznője a CBS-nél kapott új munkát: ő lehet a női főszereplő egy most induló komédiasorozatban. A My Ex-Life című műsorban az itthon leginkább az Ed-ből ismert Tom Cavanagh volt feleségét alakítja, maga a sorozat pedig a válásukból fakadó komikus helyzetekre épül.

Bár új sorozatának stáblistáján egyelőre a "guest star", azaz a vendégművész titulus szerepel Watros kisasszony neve mellett, a Lost rajongói elképzelhetőnek tartják, hogy Libby a mostani széria végére elhagyja a szigetet. Elméletüket az is alátámaszthatja, hogy az Amerikában legutóbb vetített rész Libby közelképével végződik - ami nyilván arra utal, hogy a következő epizódban fontos szerepe lesz a karakternek.

Korai lenne bármit is biztosan állítani, hiszen lehetséges, hogy a színésznő a későbbiekben is csak vendégművészként fog szerepelni a válási komédiában. Ezenkívül az új sorozat még pilot szintjén van a CBS műsorán, ami azt jelenti, hogy a nagyfőnökök csak később - az első pár rész nézettségi adatai alapján - fogják eldönteni, hogy a műsor egyáltalán bekerülhet-e a csatorna repertoárjába.