Világsztárt helyettesít a tévéshow győztese

Vágólapra másolva!
Az INXS kilenc évvel egykori frontembere, Michael Hutchence halála után egy tévéshow-ban próbálta megtalálni új énekesét - mint már korábban beszámoltunk róla. A keresés meggyőző eredményt hozott, az új ember bevált.
Vágólapra másolva!

A hetvenes évek végén alakult INXS énekese a maga nemében legalább olyan karizmatikus figura volt, mint a Doors frontembere, Jim Morrison. Érthető hát, hogy 1997-ben bekövetkezett halálakor nehéz helyzetbe kerültek a zenésztársak, amikor elkezdtek azon tanakodni, hogy kivel helyettesíthetnék az akkor már védjegyüknek számító hangot. Bár a jelöltek között olyan nevek is szerepeltek, mint például Terence Trant D'Arby, jó ideig úgy tűnt, hogy Hutchence személye pótolhatatlan.

Az INXS majd egy évtizednyi tanakodás után végre kézzelfogható ötlettel állt elő, amely ráadásul reklámnak sem volt utolsó: egy tévében meghirdetett tehetségkutató versenyen szerették volna megtalálni egykori legendás énekesük méltó utódját. Ezzel egyfajta rockváltozatát valósították meg a tengerentúlon American Idol néven futó Megasztár-nak. A változás csak annyi volt az eredeti versenyhez képest, hogy míg ott a különféle karakterek biztosították a sokszínűséget, addig az INXS célirányosan keresgélt.

A versenyt végül a harminckét éves J. D. Fortune nyerte meg, aki nevével ellentétben ez idáig korántsem számított a szerencse szülöttének, kalandos előéletével viszont remekül beleillik az ausztrál zenekarról alkotott képbe. Az újdonsült sztárt ifjúkorában kicsapták az iskolából, azután Elvis-imitátorként dolgozott, majd az utcára kerülve jó ideig a kocsijában lakott - innen jött a nagy ugrás: a tévéshow megnyerése után az énekesi karrier kezdete.

Szerencsére az új fiú egyáltalán nem hasonlít Hutchence-re - ez igencsak megnehezítené a dolgát a rajongók körében. Fortune egyrészt sokkal fiatalabb a zenésztársaknál (abban az évben, amikor az INXS elkezdett turnézni, ő még csak négyéves volt), másrészt nem az a szikár, markáns arcú alkat, mint az egykori énekes - inkább úgy néz ki, mint egy durva, sötét Justin Timberlake. Bár első nyilvános szereplését a kaliforniai Paramount Theaterben először csak színpadi gegnek gondolták a nézők, később aztán meglepően jól fogadták az ifjú tehetséget.