Az MTV felmond külsőseinek

Vágólapra másolva!
Az MTV "az alapos és körültekintő előkészületek után" úgy döntött, hogy külsős szerződéseit május 31-i határidővel egységesen felmondja.
Vágólapra másolva!

A Magyar Televízió reorganizációja keretében megvizsgálta a közszolgálati feladatok ellátásához szükséges humánerőforrásait, s úgy döntött, a külsős, nem az intézmény állományába tartozó munkatársakkal kötött korábbi szerződéseit május 31-ei határidővel egységesen felmondja.

A közszolgálati televízió az ideális létszám kialakításához pontosan meghatározta, mely feladatokat célszerű - gazdaságos és hatékony - belsős munkavállalókkal és melyeket megbízási vagy vállalkozási szerződés alapján foglalkoztatott, külsős munkatársakkal ellátnia. Miközben az intézmény áttekintette a teljes foglalkoztatási rendszerét, átértékelte a kapacitásaival való gazdálkodását is, törekedve belső erőforrásainak a minél jobb kihasználására - áll az MTV közleményében. A tájékoztatás szerint az MTV mérlegelte, ki az, akit határozott időre, munkajogviszony keretén belül kíván alkalmazni, illetve melyek azok a tevékenységek, amelyeket szolgáltató cégek biztosítanak az intézménynek.

A nemzeti főadó 2006. május 1-jétől hatályos kollektív szerződése egyértelműen rögzíti, csak akkor alkalmazhat külsőst, ha egy-egy munkára nem talál megfelelő belsőst. Ezért minden esetben ezen alapelv érvényesítésére törekszik - olvasható a közleményben.