Dr. House: epizódonként 65 millió forint

Vágólapra másolva!
A tengerentúlon már a Dr. House harmadik évadja kezdődik, a címszereplő bérét ennek kapcsán jócskán megemelték.
Vágólapra másolva!

Kéthónapos tárgyalás után igencsak jól járt a keresetlenül őszinte doki megformálója, Hugh Laurie: a sorozat harmadik évadjában, epizódonként háromszázezer dollár üti a markát, ami körülbelül hatvanöt millió forintnak felel meg. Ezzel House doktor a legjobban kereső tévés színészek közé emelkedett, pedig a műsor kezdetekor fizetése még átlagosnak volt mondható.

A Fox csatorna pénzemberei azzal indokolták döntésüket, hogy a sorozat óriási sikerét szinte csak House doktor figurájának köszönheti. A jól megírt történetek, a remek dramaturgia mind nem sokat érne, ha nem lenne a központi szereplő, akinek embergyűlölete, szarkasztikus megjegyzései megkülönböztetik a műsort a többi kórházi sorozattól.

Hugh Laurie remekül formálja meg a dokit - tévénézés közben mindenki azt mondogatja magában, hogy "hű, de jó fej, hogy beszól a hülyéknek", közben mi magunk két percet sem bírnánk ki a közelében. Laurie egyébként Golden Globe-díjat is kapott alakításáért, meglepetésre a sorozat idei négy Emmy-jelölése közül egyik sem az övé.

Mindenesetre lesz még esélye megszerezni a díjat, hiszen most készül a harmadik évad, a készítők pedig - a csinos kis fizetésemelés mellé - még egy plusz évet is hozzácsaptak Laurie szerződéséhez.