A TV2 védi a sorozatait

Vágólapra másolva!
Mi úgy véltük, hogy többet is ki lehetett volna hozni a több országban igen sikeres Született feleségek-ből, Dr. House-ból vagy a Grace kliniká-ból (utóbbi az RTL Klubon futott) - de a TV2-nél elégedettek a nézettséggel.
Vágólapra másolva!

Pár napja azt boncolgattuk, hogy több olyan tévésorozat futott tavaly ősszel és idén tavasszal Magyarországon, mely külföldön, sok országban nagy sikert hozott - ám ezeknek itthon csak tisztes helytállásra volt erejük. A Sápadt feleségek, eldugott medikák című cikkünkben úgy véltük, hogy jobb, intenzívebb promócióval, biztosabb időpontválasztással és az eredeti sávhoz való szívós ragaszkodással az RTL Klub többet tudott volna kihozni az Amerikában módfelett sikeres Grace kliniká-ból, a TV2 pedig több nézőt érhetett volna el két másikkal - ám utóbbi illetékesei elégedettek a nézettséggel, szerintük nem hibáztak a programstruktúra összerakásakor.

"A Dr. House című sorozatot nem száműztük a főműsoridőből, hiszen az este 11-ig tart. Nálunk a sorozat nézettsége nem kudarc, nem tartjuk bukásnak. Németországban is egy későbbi sávban megy ez az orvosos sorozat, ami különben egy meghatározott rétegnek - igaz, fontos rétegnek - szól" - véli Rényi Ádám, a TV2 PR-csoportvezetője.

A Született feleségek kapcsán arról értekeztünk, hogy talán nem volt szerencsés a kábeltévén látható, sok (falusi, kisvárosi) néző által nem is ismert Szex és New York-kal történő összehasonlítás, és a kezdeti sugárzási időpontot is későinek véltük. Tény, hogy a "2005 legnézettebb sorozata"-ként beharangozott széria, mely egy titkokkal és izgalmas karakterekkel teli amerikai kertvárosban játszódik, sok országban óriási siker volt, míg nálunk alig-alig került be a heti Top 10-be, sem a teljes lakosságnál, sem a 18-49-es célcsoportnál. A TV2 szerint ez nem probléma, sok más kategóriában (fiatal, városi, diplomás) lényegesen jobb eredményei voltak a sorozatnak, ez pedig "a reklámozók kedvenc csoportja".

"Úgy vélem, hogy ami Amerikában jól fut, az önmagában nem garancia arra, hogy mindenhol sikeres lesz, gondoljunk csak Az elnök emberei-re, ami itthon csak rétegműsorként szerepel a Duna tévén, késő este. Minden országban más a piac, nem lehet így összehasonlítani a nézettséget. A Született feleségek kezdése nem volt elhibázott, alapvető 'programming'-elv, hogy sikeres műsor mögé lehet betenni új dolgokat. Mi a TV2 egyik jellegzetes, sikeres műsora, a Megasztár utánra tettük be az amerikai sorozatot. Ez nem hiba: inkább az lett volna a hiba, ha nem így csináljuk. Különben a karácsonyi ismétlés is bejött, többen rákaptak a Feleségekre, és az új részek minden egyes esetben megnyerték a sávjukat. Bármilyen filmmel próbálkozott az RTL Klub, a Született feleségek mindig jól teljesített" - fűzte hozzá Rényi Ádám.