Ez lett az egykori gyereksztárokból

Vágólapra másolva!
Rengeteg sorozatban, tévéműsorban szerepelnek gyerekek, akiknek jelenléte általában remek humorforrás. Legtöbbjük azonban rögtön kikerül a tévéből, amint elkezd mutálni vagy megjelennek az első pattanásai - az ő további sorsukról bizony a legritkább esetben derül ki bármi is. Persze ennek ellenkezőjére is akad példa bőven, amikor a kis színészek beleragadnak egy karakterbe, és egész életükben abból az egy szerepből élnek. Cikkünkben utánajártunk, hogy mi történt mindannyiunk kedvenc tévés gyerekeivel - természetesen a kevésbé ismert sorsokat próbáltuk meg összeválogatni, hiszen az időközben híressé vált gyereksztárok életéről máshonnan is értesülhetünk.
Vágólapra másolva!

Az 1951-es születésű Jay North játszotta a címszerepet az 1959-ben indult, Dennis the Menace (azaz Dennis, a komisz) című sorozatban. Ha máshonnan nem is, az újabb kori, azonos című moziból biztosan ismerjük a szőke rosszcsontot, de a történetnek létezik rajzfilm- és képregényváltozata is. North tipikusan az a csibészes alkat volt, akit a készítők elképzeltek Dennis szerepére - nem is okozott csalódást, a tévénézőknek sem.

"Mr. Wilson legjobb barátja" aztán feltűnt a Maya című sorozatban is, de Dennisként megszerzett népszerűségét a későbbiekben már nem tudta visszaszerezni. Színészi pályafutása a nyolcvanas évek közepén ért véget, egyik emlékezetes próbálkozásként, a Pebbles and Bamm-Bamm című rajzfilmsorozat egyik figurájának adta kölcsön a hangját.

North aztán tagja lett az A Minor Consideration nevű egyesületnek, amely a gyereksztárok érdekvédelmi szervezeteként is felfogható - de közben ő maga már nem jelent meg, sem a tévében, sem a filmvásznon, különféle tevékenységei mellett például eladói munkát vállalt egy egészséges élelmiszereket árusító boltban.

Legérdekesebb munkája azonban csak ezután következett: 1994 és 1997 között a Floridai Állami Börtönben dolgozott, méghozzá nem is akármilyen munkakörben - ő kísérte el utolsó útjukra a halálraítélteket. North érdekes tapasztalatokat gyűjtött a halálsoron, több bűnöző (például az először tizenöt évesen gyilkoló Henry Lee Lucas) személyisége lenyűgözte, a négyszeres gyilkos Bernard Bolanderrel pedig annyira összebarátkozott, hogy nem volt hajlandó végignézni, ahogy kivégzik.

North jelenlegi megélhetését annak köszönheti, hogy az emberek még így, jó negyven év távlatából sem feledték el a benne lakó kis csibészt - az egykori gyerekszínész ugyanis időről-időre feltűnik egy-egy, Amerikában szokásos autogramosztó show-n.