A South Park rúg még egyet Mel Gibsonba

Vágólapra másolva!
A múlt héten Mel Gibson részegen elejtett, antiszemita megjegyzésétől volt hangos a sajtó - nem mondhatnánk, hogy a South Park alkotói segítenek rajta.
Vágólapra másolva!

Az ausztrál színészt ittas vezetésen kapták nemrég, a kaliforniai Malibuban. Mel Gibson az őt lekapcsoló, történetesen zsidó származású rendőrnek állítólag olyasmit talált mondani, hogy a zsidók felelősek a második világháborúért. Gibson azóta többször bocsánatot kért, sőt elvonókúrának vetette alá magát, a népharag azonban nem akar szűnni.

A sztárt már a Passió idején is sokan vádolták antiszemitizmussal, akkor épp Krisztus haláláért okolta a zsidó népet - legalábbis a többség így értelmezte a Gibson által rendezett filmet. A színész maga váltig tagadja, hogy rasszista lenne, és barátai is így vélekednek: a legutóbb kirobbant botrányban Patrick Swayze lett a fő védelmezője, aki szerint Gibson "egy csodálatos emberi lény", de hitet tett mellette Dean Devlin producer is, akit pedig - származásánál fogva - szintén sérthetett volna az ominózus kijelentés. Tegyük hozzá, azt viszont mindannyian elismerték, hogy Gibsonnak alkoholproblémái vannak.

A South Park alkotói köztudottan nem kímélnek sem istent, sem embert, így a Mad Max sztárja sem kerülheti el a sorsát. Trey Parker és Matt Stone azonban nem erőltették meg magukat, nem találtak ki új részt, amelyben a színészt frocliznák. Ebben az esetben úgy járnak el, ahogyan akkor tették, amikor a sorozat Tom Cruise-re épülő epizódját Emmy-díjra jelölték: egyszerűen megismétlik az adott részt. Így szerdán, a rendes folytatás helyett, a Passion of the Jew című darabot vetítik, amely még a Passió kapcsán ábrázolta Gibsont antiszemitának.

Közben Gibson intézményes keretek között is próbálja tisztázni magát az antiszemitizmus vádja alól. A TV Guide szerint ugyanis bejelentette, hogy produkciós cége, az Icon Productions harcba fog szállni az ABC csatornával, ha az - a korábbi tervekkel ellentétben - eláll a holokausztról készített sorozatuk leadásától.