Élet és halál a Monty Python után

Vágólapra másolva!
Talán többen hallották már a hírt, hogy Michael Palin közép- és kelet-európai országokban - köztük hazánkban - forgatja legújabb útifilm-sorozatát, az Új Európát. És hol a másik öt fickó? - kérdezhetnénk, hiszen Michael Palin nevéhez sokan még ma is automatikusan hozzáragasztjuk a névsort: Terry Jones, Eric Idle, Terry Gilliam, John Cleese és Graham Chapman. A legendás Monty Python csapat 1974-ben forgatta az utolsó sorozatot a Repülő Cirkuszból, ezt követte még pár film, ma már viszont nem tudják elképzelni, hogy újra összeálljanak - utánajártunk, hogy ki is ez a hat fickó és hogy mi történt velük azóta.     
Vágólapra másolva!

Michael Palin a Monty Python csoport legfiatalabb tagja, első humoros (vagy legalábbis annak szánt) jelenetét még elsőéves egyetemistaként, tehát tizenkilenc éves korában írta - állítólag nem emlékszik rá, hogy miről szólt, de azt is gondolhatjuk, hogy szégyellné a közönség elé tárni. Saját bevallása szerint első nyilvános fellépése is "inkább tapasztalatot hozott, mint sikert": az Oxfordi Egyetem pszichológiai tanszékének karácsonyi bálján adott elő egy jelenetet, de az értelmiségiek akkor még, finoman szólva, nem voltak vevők a humorára.

Palin egyébként az ominózus egyetemen ismerkedett össze Terry Jonesszal, aki később a Monty Pythonon belül is szerzőtársa lett. A csoport összehozásában fontos tényező volt Palin és Cleese kapcsolata is, hiszen a hat komikus először két csoportban kapott két párhuzamos ajánlatot egy-egy tévéműsorra: Palin, Jones, Idle és Gilliam számára az ITV-nél nyílt lehetőség, míg Cleese-t és Chapmant a BBC szerette volna foglalkoztatni. Cleese azonban nem akart kétszemélyes show-t csinálni, elsősorban Chapman nehéz természete miatt, így - korábbi közös munkáikra hivatkozva - meghívta Palint is a készülő műsorba. Az ITV produkciója szerencsére csúszott, így Palin vitte magával a többieket is.

Jó kapcsolata szakmai téren is folytatódott Jonesszal a Python után: közösen írták a BBC-nek a Ripping Yarns című sorozatot. A műsor alapja az 1975-ben készített tévéfilm, a Tomkinson's Schooldays volt, melyben Palin és Jones is játszott - az ebből kinőtt, 1977-ben indult sorozatba már csak Palin írt magának egy-két szerepet. Palin játszott a többiek filmjeiben is, Cleese-zel A hal neve: Wandá-ban és a Fészkes fenevadak-ban szerepelt együtt, de feltűnt a Gilliam által rendezett Időbanditák-ban és a Brazil-ban is.

Palin aztán útifilmjeivel ért pályája csúcsára, Nagy-Britanniában ma talán még népszerűbb, mint a Python-korszak idején. A BBC támogatásával bejárta már az egész világot, leghíresebb sorozata talán a 80 nap alatt a föld körül Michael Palinnel, amelyben Verne hősének, Phileas Foggnak az útvonalát követve járta körbe a földet. Bolygónkat hosszanti irányban is átszelte már, a Sarkig tárt világ-ban ugyanis a két pólus közti távot tette meg, de behajózta már a Csendes-óceánt, és hosszabb időt töltött a Szaharában, illetve a Himalájában is.