Coppolával dolgozik a 24 producere

Vágólapra másolva!
Az érdekesnek ígérkező koprodukció eredményeként Coppola egyik filmjéből, a Magánbeszélgetésből készül hetente új részekkel jelentkező sorozat.
Vágólapra másolva!

Francis Ford Coppola még 1974-ben - két Keresztapa között - készítette el Magánbeszélgetés című filmjét, amely egy profi lehallgatóember mindennapjait mutatja be. A Gene Hackman parádés főszereplésével készült mű komoly kritikai visszhangot kapott annak idején, Cannes-ban például elnyerte a fesztivál nagydíját.

A film felfogható egyfajta lélektani horrorként is, hiszen a főhős fokozatosan szembesül saját magányával és kiszolgáltatottságával. A mű központi kérdése mégis talán inkább a felelősség: mit tehet egy hivatalból pártatlan lehallgató, ha az a sejtése támad, hogy egyik megbízója bűntettre készül?

A 24 producere, Tony Krantz jó harminc év távlatából is érdekesnek tartja a sztorit, persze azért szeretné egy kicsit felfrissíteni, naprakésszé tenni, így a lehallgatóember a sorozatban már digitális kémkedéssel is foglalkozik. Azt talán mondanunk sem kell, hogy a tévéváltozat a lélektanról inkább az akcióra helyezné a hangsúlyt: a főhős minden epizódban megoldana egy bonyolult ügyet, de azért lenne egy folytatólagos szál is, melyben ő maga is lehallgatottá, tulajdonképpen a kormány játékszerévé válik.

Minden bizonnyal csavaros sztorira számíthatunk, hisz a sorozat megírásában részt vesz a Közönséges bűnözők forgatókönyvírója, Christopher McQuarrie is - őt az RTL Klubon is futott, Az Elit alakulat-ot jegyző Erik Jendresen segíti a munkában. Az elkészült alkotás valószínűleg az ABC csatornán kerül majd adásba.